Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
1. Az orosz megszállás 1944. december 8-án történt. Súlyos harcok alatt a község háromszor cserélt gazdát. 2. A község hivatalosan 1945. március 14-én lett kiürítve. A plébános210 csak március 20-tól 26-ig volt távol. Veszprémbe menekült. 3. Templom a harcok alatt erősen megrongálódott. Szakértők véleménye szerint 45%-ban. Tetőzet és ablakok teljesen elpusztultak. Torony az óraszerkezetig egészen ledőlt. Kár a toronynál 75%. 4. Templom belső rögzített felszerelése (oltárok, padok) megmaradtak. Kevés javítással használhatók. 5. Egyházi ruhákból általában mindenből egy maradt, amit a plébános magával vitt Veszprémbe menekülése alkalmából. 6. Orgona, amely egyébként is nagyon régi, használható. 7. Plébániaiak több aknát kapott, a falak 10 helyen belőve. A tetőzet és az ablakok 80%-ban tönkre mentek. 8. Anyakönyvek teljes egészében megmaradtak. Plébános magával vitte. Az irattár nagy része elpusztult, megmaradt részét a romokból kell összeszedni. 9. Pénztárkönyvek mind elpusztultak. Kemény József plébános elhalálozása alkalmával 11.154,74 fillért [sic!] találtam a plébánián, ami minden valószínűség szerint az egyházközség és a templom pénze volt. 10.1 tantermes iskola 8 aknát kapott. A tetőzet 60%-ban, a belső berendezés 95%-ban elpusztult. 11. Tanítók lakásánál a tetőzet és a melléképületek pusztultak el. Kár 45% - szakértők véleménye szerint. 12. A községben a polgári halottak száma 412. Seregélyes, 1945. aug. 28. Kelényi Ottó ideiglenes admin. Solymár Hufnagel Ferenc esperesplébános jelentése, 1945. július 6. (SzfvPL No.4560 -710/1945, gépelt) A solymári rk plébánia hivataltól. 19/1945. plszám. T: háborús károsodásunk Egyházmegyei Főtiszt. Hatóság! Mellékelten felterjesztem a SOLYMÁRI RK EGYHÁZ háborús kárairól szóló kimutatásomat. Egyben bocsánatot kell kérnem késedelmességemért: a szakértő kőmívesmester most idegenben dolgozik, s hetenként csak vasárnap található itthon, s akkor is száz elfoglaltsága miatt meg-megfeledkezik ígéretéről. Az ő számadásait is idezárom tisztelettel211. 210 Kemény József. 211 Melléklet közlésétől eltekintünk: ebben a 27.300 pengő végösszegű munka részleteit közli Czimbál János kőműves 1945. július 10-én. 244