Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)

IV. Plébániák jelentik

szentélyben lévő Jézus sz. Szíve festett ablak szenvedett nagyobb sérülést. A tetőzet javítása halaszthatatlan volt, mert a beázástól kellett tartani. Miután hódfarkú cseréppel volt fedve, és ez a fajta cserép ma már nem kapható, úgy segítettem a bajon, hogy [a] független tetőzettel bíró sekrestyéről leszedettem ilyeneket, és a sekrestyét a község vezetőségétől kiutalt illetve kölcsönzött másfajta cseréppel fedettem. Kár csak annyiban érte még templomunkat, hogy 2 új szép 3x4 m nagyságú szőnyegünket elvitték, Kis sz. Teréz szobrát pedig állványáról le­dobták és így összetört. Elvitték apró gyertyáinkat is. 2/ A plébániaiak. Épülete egy aknától sérült, mely a pince bejárat közvetlen közelében teli­találat volt. A pincét óvóhelynek használtuk, ahol éjjel-nappal 15-20 személy tartózkodott. Ezenfelül betört szilánkoktól és légnyomástól az ablakok 90%-a. Szilánkok érték még a fala­zatot körös-körül, de lényegesebb kárt nem tettek. 3/ Iskolánk állapota. Majdnem állandóan kórház volt a belső iskola. A magyar Vöröske­reszt Kórház után nyomban orosz, illetve néhány hétig német kórház volt. Összes ajtói több-kevesebb kárt szenvedtek. Ablakai betörtek, de sikerült a megmaradt ép ablaküvegek­ből beüvegeztetni az összes tantermet, úgy, hogy a külső ablakrámák mind üvegesek, míg a belső üresek. A lépcsőfeljáratot lebontották, illetve ennek korlátját feltépték. Bútorzatából a következő van meg: a/1 drb tanítói asztal (6 volt), b/114 használható pad (180 volt), c/ szek­rény nincsen (6 volt), d/ tábla 3 drb maradt, e/ térkép, falikép, könyvtár ifjúsági, tanítói: el­pusztult. Az alsótöbörzsöki iskola padjai és egész felszerelése elpusztult, még az oltárfülk[ének] sem kegyelmeztek. Az ablakok mind betörtek. 4/ Olvasókörünk szerény kis hajlékából csak a négy fal és a tetőzet maradt meg. Még az aj­tók is elpusztíttattak. Végül az egész községről azt mondhatom, hogy Istennek különös kegyelme: 4 hónapig kö­rös-körül front volt, és dacára ennek kb 25 ház rongálódott meg nagyon, míg a házak leg­alább 50-60%-án az ablak betöréseken kívül más hiba nincsen. Emberéletben (civil) kb 20-20 haláleset volt. A szomszédos községek sokkal jobban károsodtak. Szerencsénk az volt, hogy nem ürítet­ték ki a községet, és így élelmiszer tűrhetően maradt. Bámulatos, hogy mennyit adott le a község állatokból amellett, hogy voltak hosszú hetek, mikor 4-5000 katonát is élelmezett a község lakossága a községben. Nagyon sokan koldusszegényen kerültek ki, mert mindenük (ruha, zsír, baromfi stb.) elveszett. Iga, igás állat alig van. A tehenek is rendkívül megapad­tak. Tej nehezen kapható. b/ Végezetül hála a jó Istennek, az egész idő alatt egyetlen nap sem voltunk szentmise nél­kül. És ami nagyon örvendetes: a szentáldozók száma nőttön-nőtt! A hitélet mélyült. Sárbogárd, [1]945. máj. 2. Mélységes Tisztelettel Mayer József [Plébános] 227

Next

/
Thumbnails
Contents