Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)

IV. Plébániák jelentik

I adták, hogy házkutatást kell tartaniok. Mindent összeforgattak padlástól pincéig, még az oro­szok által lefoglalt lakást is végignézték, és 3/4 5-kor bocsánatot kérve, de minden magyará­zat nélkül távoztak. Akkor csak egy csatos üveg misebort vittek el. Nem is gondoltam, hogy ez kezdete lesz szomorú kálváriámnak, amely ápr. 25.-éig tartott! Hétfőn este 9 óra tájban ugyanis ismét megjelentek a G.P.U. emberei ásóval felszerelve és újabb pincekutatást tartot­tak, amikor a falat végigkopogtatták és a pincében több helyen is ástak. Semmit nem találván magukkal vittek, és kihallgatásomkor tudtam meg, hogy titkos leadót keresnek nálam?! (Most 2 palack misebort és a borotvámat vitték magukkal!) Gondoltam, hogy erre megy csu­pán a játék, de a tiszt váltig ragaszkodott a rádióhoz. Többszöri kijelentésemre, hogy nincs és nem is volt leadórádióm, a tiszt kijelentette, hogy letartóztat, és becsukatott a lakásukul szol­gáló épületnek éléskamrájába. Másnap hajnali 4 órakor hármas őrséggel tehergépkocsira raktak és beszállítottak a Bpest, Bertalan u. 24. sz. házban székelő G.P.U.-hoz, ahol megtud­tam, hogy nem kisebb a vád ellenem, mint kémkedés és hazaárulás! Vádlóm Gróf Mailáth Er­zsébet, aki egy esetben megfordult pincémben és lakást kért. Kívánságát kielégíteni nem tudtam és így 10 perc múlva bosszankodva elment. Elfogták őt az oroszok valahol az ország­úton, és mint „nyilast” őrizetbe vették. Bosszúból aztán engem is bevádolt! Az oroszok előtt 3 ízben vallotta szemembe, hogy pincémben ő és 7 nyilas férfi hat esetben (pontos dátum meg­jelölésével) gyűlésen vettek részt, amelynek célja volt az orosz hadállások megállapítása és a németek értesítése! Most már értettem a rádió-keresést! 17 napot töltöttem orosz fogságban, ahol gyaláztak, becsméreltek, néha koplaltalak is, de egy ujjal nem bántottak! Ápr. 12-én a grófnővel együtt átkísértek az Andrássy út 60 sz. alá és átadtak a magyar nyomozó hatóság­nak. 20-án hallgattak ki, amikor a grófnő 4.-szer is szemembe mondta az előbb említett vá­dat. Meg is büntettek, mint hazudozót, és már minden reményt feladtam, midőn a jóságos Isten megelégelve szenvedéseimet segítségemre sietett 2 nyomozó személyében. Ezeknek közbelépésére a grófnő, aki megítélésem szerint nem teljesen beszámítható, de amellett le­­züllött személy, szigorú figyelmeztetésre visszavonta súlyos vádaskodását, bev alfl jván azt, azt, hogy bos[s]zúból cselekedte, mert én őt „nyersen elutasítottam”. Szabad lettem, de csak 24-én. Áldja meg a jóságos Isten 2 megmentőmet! A grófnő, mint nyilas, továbbra is fogoly maradt. Neki bocsássa meg az irgalmas Isten rosszindulatát! Április 25-én nagy részben gyalogosan, de orosz gépkocsin is, súlyban alaposan megfo­gyatkozva, de lélekben komolyan megerősödve, híveim őszinte örömnyilvánítása mellett hazakerültem. Fogságommal kapcsolatosan nem mulaszthatom el, hogy hálás köszönetemet kifejezzem Duchovits Iván esp. úrral és volt sóskúti híveimmel szemben, akik sokat imádkoztak éret­tem, martonvásári híveimmel együtt. Isten áldja meg őket! Ugyancsak köszönetét mondok Molnár Pista barátomnak, a baracskai lelkésznek is, aki a húsvéti ünnepeken és fehérvasár­napon gyalogosan átjött Baracskáról, hogy híveimnek szentmisét mondhasson és elvégezze a temetéseket. Nem kisebb hálával adózom Főtisztelendő egyházmegyei Hatóságnak, akik Szakszón Dezső személyében helyettesítésemről gondoskodtak. Ő helyesen bevezette a hét­köznapi szentmiséket; viselkedésével és kedves vigasztalásával pedig megerősítette aggódó édesanyámat és nővéremet. Fizessen meg neki mindenért az Úr Jézus és áldja meg minden kegyelmével! A sok megpróbáltatás és pusztulás nem csüggeszt el bennünket! A végtelenül jó Isten ke­gyelmében bízva indulunk neki az újjáépítő munkának. A Kedvesnővérek már megkezdték működésüket! Egyenlőre szerényen a plébánián húzódtak meg egy szobában, az óvoda ré­szére pedig a plébánia 2 egybenyíló nagyszobáját használjuk. Ügyancsak itt folynak le a Má­­ria-kongregációvá alakuló Leányegyesület gyűlései is. A leányok szép számmal és lelkesen készülnek. Az Ifjúsági egyesület kipróbált tagjai nagyon kedvesen próbálják rendbehozni 186

Next

/
Thumbnails
Contents