Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
I. Dr. Németh László püspöki könyvtáros visszaemlékezése
mindhárom testvérét, sógornőjét is, de a másik két testvér nem rokonszenvezett a sógornővel, pedig igen tiszteletreméltó hölgy volt, aki példásan tűrte a későbbi nehéz napokat. A palota papsága szorosan véve három aulistából állt: Bergendy János pápai kamarás, püspöki irodaigazgató, dr. Bejczy Gyula pápai káplán, püspöki titkár és mint püspöki könyv- és levéltáros, legifjabb aulista: önmagam. Mikor a komáromi fogságból kiszabadult, a püspöki palotába költözött Neményi Lajos, az Új Fehérvár egyházmegyei napilap főszerkesztője és a püspöki palotában kapott elhelyezést Fülöp Ferenc, becenevén „USA”, amerikai származású kispap, aki Székesfehérvárott a szemináriumban tanult teológiát. A püspöki konyhát és háztartást az Isten Üdvözítő Leányainak Kongregációja négy nővére látta el. A palota régi alkalmazottja Hornyák Mihály portás mintha várta volna a bekövetkező átalakulást, a fiatal kis inas, az iroda alkalmazottja (nevét elfelejtettem) a német-nyilas sajtó által megszédítve elátkozta Horthy-t kiugrási szándékáért és csak nehezen lehetett lebeszélni, hogy be ne álljon a szovjetek ellen harcoló karhatalom közé. Végülis maradt, de a tavaszi hónapoknál tovább nem bírta az új rendszert, május elsején az ünnepségen néhány jobboldali jelszó közbeiktatása miatt éppen csak el tudott tűnni a tömegben és kereket oldott külföldre, majd a tengeren túlra távozott. Shvoy altábornagy állandóan nyomon követte rádión keresztül a harci cselekményeket, azokat pontosan lejegyezte, sőt rajzban is rögzítette, mint afféle stratéga. Mi, papok, sokkal gyatrább tapasztalatokkal rendelkeztünk a harci cselekmények terén. Erre jellemző a következő eset: mikor még Neményi nem érkezett vissza a városba, és Skorka Károly még szerkesztette az Új Fehérvár egyházmegyei lapot, Bejczy azzal segített be a lap szerkesztésébe, hogy főleg kevés prózával, annál több verssel tűzdelt szöveggel magyar nemzeti öntudatra ösztönző cikket írt a lap számára, amit az üresfejű nyilas banda és a hazaárulókat pokolra kívánó magyar olvasó is szívesen olvasott. A szerencsétlen szerkesztő úgysem tudott nyugodt lelkiismerettel közölhető anyagot összeollózni. Bejczy éppen valamelyik verses kötetből másolta a hazafias költeményt az íróasztalnál ülve, én pedig diktáltam neki az íróasztal mellett állva, mégpedig a déli fekvésű középső irodában azzal a meggyőződéssel, hogy az oroszok észak felől lövik a várost, mi védve vagyunk a déli oldalon. A következő percben egy hatalmas detonáció, éktelen üvegcsörömpölés, mész- és vakolatfelhő, mi pedig észveszetten, mintha puskából lőttek volna rohantunk egyikünk az egyik, másikunk a másik ajtó felé... De az ajtóhoz érve rájöttünk, hogy késő a sietség, mert vagy talált a ruszki akna, vagy nem. Istennek hála, minket nem talált, de az iroda mennyezete és a palota külső fala is tele lett az akna repeszdarabjainak nyomaival. Mivelhogy az akna merőlegesen pottyan a magasból és nem az épület oldalának csapódik. Ha úgy igaz... December 23-án délelőtt a palota emeletéről néztük, hogyan foglalták el a várost a szovjet csapatok. Gyalogosan, nagy „sztoj-sztoj!”4 kiáltozással és néhány lovas kocsival. Természetesen erős harci alakulatok már akkor annyira körülvették a várost, hogy a gyalogosok csupán a meghúzódó németek kifüstölésére szolgáltak volna. Az első találkozás a szovjet katonákkal egészen simán ment végbe. Német katonák után érdeklődtek és hamar tovább álltak. A város lakói körében azonban több izgalmat okozott, és különösen a külvárosokból sokan kerestek menedéket az egyházi intézmények nyilvános óvóhelyein: a püspökségen, a szemináriumban, a ferenceseknél, a cisztercieknél. Az első meglepetés számomra a püspökség nyilvános óvóhelyének előterében adódott. Az ott elhelyezett lócán egy néhány asszonytól körülvett leány hasra fekve vonaglott, és mikor megkérdeztem, hogy mi van ezzel a lánnyal, az egyik asszony sejtelmesen súgta, hogy egy csomó orosz katona keresztül ment rajta... Hamarosan megtelt az óvóhely főként asszonyokkal, leányokkal és gyermekekkel. Magam még semmi veszélyt nem éreztem, kimentem a városba 4 Állj, állj! - orosz. 13
