Mózessy Gergely (szerk.): Inter Arma 1944–1945. Fegyverek közt - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 2. (Székesfehérvár, 2004)
IV. Plébániák jelentik
sőbb, hogy azt hitték, hogy Ercsiben kő kövön nem maradt. Hála Istennek, csak aggódás volt és nem valóság. Anyagi kár igen nagy lett az épületekben és javakban... Életben aránylag kevés. Összesen 9 volt a polgári halott. Katonaság vesztesége ismeretlen mindkét részről... A harcok 6-án délelőtt befejeződtek és Ercsi véglegesen orosz kézre került. A front ugyan már a következő napokban 10-15 kilométerre, később pedig tovább húzódott el tőlünk, mégis 4 hónapon keresztül szenvedte a község az orosz utánpótlás átvonulását, fosztogatását és pusztítását... Innen indultak a frontra a Dunán átjövő csapatok, és ide jöttek vissza pihenésre és kiegészítésre az egységek. Ezt természetesen minden téren megsínylette a lakosság. Asszonyaink, leányaink állandó veszélyben voltak erőszakosságaik miatt és hősies volt az a küzdelem, amivel a kemény télben padlásokon, pincékben, kertekben védték tisztességüket a rájuk törők ellen. Anyagiakban is felbecsülhetetlen a veszteség. Lovakat mind elvitték, marhákat, disznókat, baromfiállományt szinte teljesen felélték. A gabonakészlet ugyanerre a sorsra jutott. Mindebben a mi szemünknek a szokatlan az volt, hogy többet pazaroltak, mint amennyit elhasználtak. Lakások, bútorok nagy részben elpusztultak. Ruha- és ágyneműket, az egymást követő csapatok szintén nagy részben elvitték. Asszonyok és lányok védelme életeket is követelt áldozatul. Csak egy alkalommal 7 embert lőtt le 3 részeg katona. Az általános pusztulásban egyházi épületeink és intézményeink a következőket szenvedte: Templom: Az oroszok bejövetele előtt való héten különösen erős gránáttüzeket kapott, szinte naponkint. Egyik napon százával lőtték rá a gránátokat. Az eredmény: gyönyörű templomunk nagyon nagy és fájdalmas pusztulása. A torony kupoláját teljesen összelődözték. Az alatta levő főpárkányt, a harang-ablak egyik pillérét számtalan lövéssel majdnem egészen kilőtték. Lelődözték az óralapokat, csodálatos, hogy míg a torony-ablak zsaluit szinte forgáccsá lőtték, a haranglábakon tartó vasakat vágták szét lövések, a harangoknak semmi bajuk nem történt. Az óra azonban teljesen tönkre ment. A torony alját már repeszgránátokkal lőtték, átmentek a falon, és a szemközti falon robbantak. Egy ilyen érte az óra szerkezetét is, és azt szétrombolta. Gránát érte az orgonát is. Abban robbant és szétroncsolta. A templomtető is kapott vagy 20 gránátot. Itt a szerencse az volt, hogy a cserepek az utolsó, 1937-es újrafedés alkalmával viharkapcsokba rakattak, ha ez nincs, a lövések lesöpörték volna az összes cserepet. Két színes ablakot kilőttek, mellettük a falat kőtokjukkal együtt négyzetmétereken elpusztították. A boltozatot egy helyen vágta keresztül az akna, egy másik helyen pedig német légi bomba, ami szerencsére nem robbant fel, bár agyoncsapott egy padot. Ezek a robbanások tönkre tették az összes művészi színes ablakot, megrongálták a mellékoltárok képeit is. Ehhez a sok pusztuláshoz járult, hogy az ajtókat az első csapatok feltörték, nem lehetett bezárni, és az utánuk következőktől a templom belsejét nem lehetett megmenteni. Ezek aztán felforgatták a sekrestyét, szétszórták a miseruhákat, szőnyegeket teljesen, fehérneműt nagy részben elhurcolták. A sekrestyében elrejtett templom, szt. Antal és kis szt. Teréz perselypénzeket, bár szinte teljes mértékben csomagolt aprópénzek voltak, elvitték. A villanyórát összetörték, keresztkűt, mellékoltárok díszeit, szobrait, a templomi szobrokkal együtt összetörték. Az orgonasípokat részben széthurcolták, a játékasztalt szétrombolták. A legfájdalmasabb veszteségünk azonban, hogy feltörték a kriptát is, és elvitték onnan az odarejtett a templommal egyidős, most felbecsülhetetlen értékű 5 kg. súlyú, gyönyörű barokk stílű monstranciánkat, egy kelyhet és a kegykápolna egy darab 10 koronás arany, és 9 darab ezüst tallér kegyajándékait. A cukorgyár monstranciáját és a többi odarejtett kelyhet szerencsére nem találták meg. Feltörték azonban az ott nyugvó áldott emlékű kegyuraknak, Wimpffen Siegfried gróf úrnak és feleségének a koporsóit is. A holttesteket azonban nem bántották. A másik nagyon fájó meggyalázása templomunknak, hogy a főoltárt teljesen összerombolták. Egy éjjel óriás tömegű lovasság jött át az Alföldről és az Ercs[i]-i utánpótlási hídon, s mert a község már előzőleg is tele volt csapatokkal, az utcán s tereken tudtak csak tanyát verni. A templomtér is tele lett velük. Reggel felé már a templomba is be akartak szállásolni, de hiába 137
