Mózessy Gergely (szerk.): Shvoy Lajos: Önéletrajz - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 1. (Székesfehérvár, 2002)
A SZÉKESFEHÉRVÁRI EGYHÁZMEGYE ÉLÉN
A székesfehérvári egyházmegye élén Püspöki kinevezésem Pallavicini Ede őrgróf neje32 hívott meg Jakabházára pihenni pár hétre. S mivel már 2 éve nem volt egy nap szabadságom sem, és holtfáradt voltam, a meghívást elfogadtam. Június 16-án utaztam el Jakabházára. Másnap sürgöny érkezett címemre a Nunciustól33, hogy fontos ügyben mielőbb jelentkezzem nála. Kedvetlenül jöttem föl Pestre. Az Őrgrófhő a sürgöny átvételekor azonnal azt mondta: „fehérvári püspök lesz”, de én nem hittem. Hiába siettem, a Nuncius vasárnap vidéken volt, és én csak 20-án mehettem hozzá. Avval fogadott, hogy azt kérdezte:- Mit csinálna, ha Őszentsége fehérvári püspökké kinevezné? Azt feleltem:- Mit csinálhatok? A Szentatyának engedelmeskednék, de nem tartom magamat alkalmasnak e megbízatásra. Bíztatott, ha megjelenik a kinevezés, fogadjam el. Elmentem a Mátyástemplomba, ahova mint kispap hat évig jártam; az Úr Jézusnak fölajánlottam életemet. Lementem a Lánchídhoz és villamosra ültem, a velem szemben ülő férfi kezében az Új Nemzedék, s benne óriási betűkkel: „A SZENTATYA KINEVEZTE SHVOY LAJOST SZÉKESFEHÉRVÁRI PÜSPÖKKÉ.” Majd' leszédültem, mikor ezt elolvastam. Hazamentem. Otthon az atyák nagy örömmel fogadtak, de én nem tudtam örülni. Ebéd után a lakásomra mentem. Egyszerre csöngetnek, egy szikár ember jön be, és kérdezi, hogy itthon van-e a püspök úr. Igenlő válaszomra belép egy magas sovány úr, egészen feketében, fél szeme bekötve. Bemutatkozik:- Cziráky gróf vagyok. Olvastam az újságban, hogy kinevezték püspökömmé. Most vették ki a szememet, de nem mulaszthatom el, hogy eljöjjek kezet csókolni - és megcsókolta a kezemet. Azután ajánlotta magát és elment. Akkor éreztem először, hogy püspöknek lenni nagy dolog. Ettől kezdve ha otthon voltam, egymásnak adták az ajtót a regnumi hívek. Annyi szeretetet, annyi jóságot kaptam tőlük, s most oly kedvesen búcsúztak, hogy nagyon nehéz volt a szívem. Másnap fáklyás menetet rendeztek a lakásom elé a cserkészek teljes díszben, zenekarral és a hívők beláthatatlan serege, a kongreganisták, és volt diákjaim. Elbúcsúztattak. Tabódy Tibor, a világi elnök - aki mindenben hűséges és áldozatos támogatóm volt és mindenben a plébánost helyezte előtérbe - most sírva búcsúzott, és vele sírt az egész egyházközség. Én bíztattam őket, hogy nem hagyom el őket, s ha el is megyek, itt hagyom a templomot, amit annyi szeretettel 32 Kéziratban: Pallavicini Ede őrgrófné. 33 Cesare Orsenigo. 39
