Mózessy Gergely (szerk.): Shvoy Lajos: Önéletrajz - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 1. (Székesfehérvár, 2002)

A REGNUM MARIANUM

- Majd megnézem azt a házat, hogy megéri-e a 20 milliót. - válaszolta. Hazamentem. Ebédelünk, amikor kihívják Mester Jánost. Vass miniszter kereste őt. Hívatott engem is, s megkérdezte, melyik az a ház. Megmutattuk, megnézte és megadta a kért segélyt. Másnap fel is vettem, s a házat készpénzben kifizetve megvettük. Egy harmadrész a Regnumé, két harmadrész az Egyházközségé lett. A Kasselik-telek lassan fölparcellázódott hat házra, az egyházközség - összefogva az új egyházközségekkel - a fővárostól (mint kegyúrtól) kér telket. Kap is a Damjanich utca tengelyében, a Városliget szélén. Erre az Építő Bizottság zártkörű pályázatot hirdet tíz építész között avval, hogy a győztes megkapja a kivitelezést, a rajzokért pedig 2 millió koronát térít. A nyolc pályázó közül Kotsis Iván műegyetemi ny. r. tanár lett a nyertes, akinek pályázata a XI. században uralkodó olasz és dél-francia román stílusú templomot ábrázol, amelyből még négy ma is megvan Francia- és Olaszországban. Óriási a lelkesedés! Mindenki a templomra gyűjt: kézimunkák mennek Amerikába, a Leánykor 1924-ben 10 milliót, 1925-ben 9 milliót, 1926-ban 5 milliót gyűjt, a Palestrina-kórus hangversenye tiszta jövedelmé­nek 50%-át, a Szent Őrangyal Otthon gyermekújsága 2.200.000,- koronát ad. így érkezünk el az 1925. évhez, mely az egyházközségnek szent év, mert az alapkőletétel éve. 1925. október 10-én volt az alapkő megáldása, amit Csemoch János bíboros, hercegprímás végzett. Megjelent ezen az ünnepen Horthy Miklós kormányzó, Izabella és Gabriella főhercegnők, Albrecht főherceg, Klebersberg Kunó vallás- és közoktatási miniszter, Ripka Ferenc főpolgármester és Sipőcz Jenő polgármester (nagy jótevőnk), Buzáth János alpolgármester és az egész Regnum Marianum egyházközség. Először az alapító oklevelet írták alá a Regnum-kápolnában, amelyet erre az alka­lomra díszteremmé [...] átépítettek, ahol a vendégeket a képviselőtestület fogadta, s onnan vonultfak] át ünnepi menetben a Városligetbe, ahol az egyházközség, a Regnum Marianum cserkészei és a rengeteg ünneplő [...] gyűlt egybe. Itt először Őeminenciája megáldotta a követ, a templom kiásott fundamentumát, azután Tabódy Tibor és a plébános mondtak köszönetét és vázolták az alapkőletétel jelentőségét. Rövidesen országos gyűjtés indul meg, amely 485 millió koronát hozott össze. A szombathelyi üzletvezetőség MÁV-tisztviselői 585.000,­­koronát adnak, a Székesfőváros vállalja a kőburkolását a templomnak 2 milliárd koronával, a Vallásalap 100 milliót ad, a pénzügyminiszter 200.000 db téglát, Pallavicini Alfonz őrgróf a szükséges meszet ajánlja föl. A hívek minden alkalmat felhasználnak, hogy a templom javára pénzt szerezzenek, s maguk is bőségesen adakoznak. Legmeghatóbb egy szegény asszony, aki 10 db 20 koronás aranyat ad elő a zsebkendője sarkából. A temetésére gyűjtöt­te, de „majd eltemet a jó Isten” - mondja. A nevét nem mondta meg, se a 36

Next

/
Thumbnails
Contents