Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 9. szám - Milbacher Róbert: A Bánk bán-olvasás viszontagságairól

64

ság árt a hazának, hiszen a korabeli Magyarország többnemzetiségű állam volt, amelynek egységét a király személye és a Szent Korona biztosította. Minden túlzott törekvés a haza kisajátítására – így persze a merániaiak mohósága is, amelyre nem is Petur, hanem Tiborc hívja fel a figyelmet – felborítja azt az egyensúlyt, amely szükséges a haza épségéhez és a benne élők boldogulásához. Bánk, vagyis persze végső soron Katona József tehát nem a mi és ők, idegenek és magyarok ellentétpárokban gondolja el a nemzetet, mint az a Bánk bán nemzeti drámává válásának idején uralkodó nézet volt, hanem a jó király és az általa képviselt helyes törvények uralmában látta a béke és egyensúly fönntarthatóságát és a nemzet egységét.

Katona drámájában a nemzeti elfogultság egyenesen olyasféle rajongásként tűnik föl, amely gátlója a közösség boldogulásának, a békének és a haza felvirágoztatásának.

▶

A 18–19. századi etikai gondolkodás egyik legfontosabb problémája a rajongás, vagy a korabeli szóhasználatban „rajoskodás” volt, amely a német Schwärmerei kifejezés magyarítása. Ez annyit jelentett, hogy minden olyan általánosságban értett vallási, intellektuális, érzelmi állapot, amely az embert túlságosan hatalmába keríti, káros hatást gyakorol mind az egyénre, mind pedig a közösségre. Ezt Edvi Illés Pál, evangélikus lelkész 1826-os cikkében, melynek címe A Rajoskodásról volt, úgy fogalmazta meg, hogy a rajoskodás „átaljában is már valami nagyított és józanságon túl vitt cselekedet ideáját fejezi-ki”. Ő három típusát különíti el: az érzéki, a képzelődési és az észbeli. Az érzéki rajoskodó az az ember, „ki élet-módjában és külsejében a’ közönségesen szokott rend és mérték - tartás’ ösvényéről eltávozik, akár kicsapongás, akár megvonulás által”. Ilyenek „kiknek szenvedelmök vagyon vadászásban, lovakban, ebekben, macskákban, madarakban, képekben, ritkaságok és régiségek gyűjtésében, olvasásban, könyv-szerzésben, természettel ellenkező testi kívánatokban (paederastiaában, sodomai bűnben’ s t.). Szenvedelmeiket pedig elmúlhatatlanul kielégítik, szintén erejök’, vagyonjok, egésségök feláldozásával is.”

A képzelődési rajoskodó az, „ki esméreteinek eredete és képzése körül nem lelke és értelme’ törvényeiből, hanem belső homályos érzelmeinek álhatatlan és mulékony képeiből indúl-ki, és így magának egy oly világot tere m t, melly a jó istennek rendszerinti és természeti világától egészen külömböző”. Nagyjából a romantikus ábrándozókra érvényes ez a definíció, ezen túl pedig „a’ m agnetizálók, inspiráltok, ekstatikusok, viziókat látók, p h a n lasták , pedánsok, cbarlatánok, bigótok, enthuziasták, szabad-kőmívesek; ezeken kivűl ama’ sok ujjonnan keletkezett kegyeskedő vallásos apró felekezetek...”