Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 9. szám - A 90 éves Ilia Mihály köszöntése - Bíró-Balogh Tamás: „Óda ez a könyv Ilia Mihálynak” (Ilia Mihály, Kormos István és Veress Miklós első kötete)
52 6 A kötet végül valóban 1972-ben jelent meg, ahogy Kormos már két évvel korábban megírta azt Veressnek. Közvetlen előzménye az 1971-es könyvhétre kiadott A magunk kenyerén című antológia volt; ebben Veress tizenöt verssel szerepel. A kötet anyaga meglehetősen vegyes, és vegyes színvonalú. Minden benne szereplő költő tömbje három részből áll: egy idősebb, már ismert költőtárs bevezetőjét követik a versek, s ezek után olvasható a költő önéletrajza. Van, akinél ez utóbbi mindössze két rövid mondat, Veress másfél oldala azonban valóban tartalmaz életrajzi adatokat is. Ilia Mihály kritikát írt az antológiáról. A költői bevezetőkről is szól: „Itt is [...] idősebb s nevesebb kortársak adnak útravalót egy-egy szerzőnek. E gesztus kezd újra meghonosodni, kívánjuk, hogy legyen belőle szép szokás, mint egykor volt még a századelő idején. De csak úgy van értelme, ahogyan Juhász Ferenc, Kormos István, Csoóri Sándor műveli ez útra bocsátó műfajt, túlzások nélkül.”25 Veress Miklós „útravalóját” Takács Imre írta. Nem véletlen, hogy Ilia nem említi őt az arra érdemesek között, és az 1945 utáni reprezentatív költői antológiákkal foglalkozó Pál Sándor Attila meglátása szerint Takács írása „ellentmondásos, meglehetősen furcsa, kissé zavaros szöveg, melyben nem egyértelmű a biztatás vagy a szimpátia a bemutatott felé”.26 A bevezetőből valóban nehezen hámozható ki belőle bármiféle állásfoglalás, mert Takács, némi szereptévesztéssel, Veress jellemzése helyett mintha inkább saját költőiségét helyezte volna előtérbe. Amit ő elmulasztott, megtette Ilia. A már idézett bírálatában A magunk kenyerén jobb szerzői között írta Veressről: „Veress Miklósról elfogultsággal írhatnánk, hiszen e folyóirat hasábjain indult. Mégis inkább csak örömmel írunk róla a »beérkezés küszöbén«. A legtöbb önarcképet író költő ő itt, és ez az önmagára figyelő költői alkat szép versek szülője. Nem poézisbeli képzelet csiholja ki a verset, hanem nagyon is fizikai fájdalma, mit szép szóval keretez s így megszüntetni óhajt. Az egyéni sérülés az emberiség sérülésévé tágul, így ha szól, önmagát adva szól a nagyobb közösség is. Talán senki ez antológiások közül nem figyel úgy a költői képre, mint Veress Miklós, nyelvi ereje és találékonysága tehetsége biztos jele.”27 ▼ 25 Ilia Mihály: A magunk kenyerén. Tiszatáj, 1971. nov. 952–954. 26 Pál Sándor Attila: A magunk kenyerén antológia, keletkezéstörténete és recepciója. (Kézirat.) 27 Ilia Mihály: I. m.
