Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 6. szám - Füzi László: „Megrendítő létpoétika” (Benes József művészetének fogadtatástörténete)
109 sőt ennek általában így is kellene lennie. Benes esetében azonban valami másról is szó lehetett. A bevezető mondatokban utaltam már a Vajdaságra, most pedig arra utalok, hogy a belgrádi akadémiai éveit Jugoszlávia ötvenes éveiben az itthoninál bizonyos vonatkozásokban szabadabb légkör jellemezte, az ötvenes évek végétől, a hatvanas évek elejétől pedig számos ellentmondásos jelenség közepette a vajdasági magyar szellemi-művészeti élet a korábbiaknál jóval gazdagabbá vált. (Az ellentmondásosságban rejlő feszültségek aztán pár évtized múlva felszínre törtek, de addig is számos formában mutatták meg magukat.) Példaként jelzem, hogy az újvidéki egyetem magyar tanszéke 1959-ben jött létre, a Symposion „mozgalma” 1961-ben indult. A visszaemlékezők szerint az akkorihoz hasonló szellemi mozgással a későbbiekben nem találkoztak. Benes ebbe a kulturális gazdagodásba lépett bele, akár jelképesnek is tekinthetjük, hogy első önálló kiállítására 1961-ben került sor, s jelképesnek kell tekintenünk azt is, hogy ezt a kiállítást élénk visszhang kísérte, ahogy azt is, hogy akkor egy művészeti irányt, vagy akár egyetlen képet, motívumsort is külön értelmezések elemeztek. Magyarországon azt a figyelmet, amelyet az akkori Jugoszláviában megkapott, biztosan nem kapta volna meg. Benes hangsúlyos fellépése és a fellépését fogadó, bizonyos fokig elméletinek is nevezhető érdeklődés önmagában is érdekes jelenség. A jelzett közegben sokan érezték fontosnak, hogy a művészetéhez való viszonyukról, ezen keresztül pedig az általa képviselt „modernséghez” való kapcsolódásukról írjanak-beszéljenek. A „belépésével” kapcsolatos írások viszonylagosan nagy száma a korábban említett „okok” mellett ezzel is magyarázható. Ugyanakkor ez a jelenség hangsúlyossá teszi, számomra pedig az ebbe a könyvbe összegyűjtött számos írás igazolja, hogy Benes élete és művei kapcsán valójában két szálon futó történet kapcsolódik össze. Az egyik szál Benes életének és műveinek története, a másik a vajdasági magyarság, különösképpen pedig a jugoszláviai-vajdasági magyar szellemi élet történéseinek sora. Ez a két szál az én szememben szétbonthatatlanul összefonódott, s spirálisan haladt előre, merthogy nem csupán a mű, a maga megújuló vagy egyes időszakokban motívumaival visszakanyarodó mű adott lehetőséget az újabb értelmezésekre, hanem az értelmezések is gazdagították a művet, annak a korábban ismertnek vélt rétegeinél újabbakat is feltártak, vagy éppenséggel újabb összefüggésre hívták fel a figyelmet, nem beszélve inspiráló hatásukról. A kötetbe összegyűjtött írások egyértelműen bizonyítják, hogy azt a medret, amelyet Benes a művészetével teremtett, nemcsak a művek, hanem a hozzájuk kapcsolódó írások is formálták, a leírások, értelmezési kísérletek elválaszthatatlanok maguktól a művektől, miközben azok is kötődnek hozzájuk. Nem csak abban a vonatkozásban, hogy a műveivel kapcsolatos megszólalások újabb munkákra késztették a művészt. Fontosak voltak így is, de még fontosabbak voltak azért, mert bővítették a művek értelmezési tartományait, mintegy beleépültek azokba. Az interjúkból tudjuk, hogy Benes figyelt az újabb
