Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Füzi László: Mélypontok, ütközések (Németh László – 1956 után)
61 Az állásfoglalás kapcsán Zimonyi Zoltán arról írt, hogy magának az állásfoglalásnak a konszolidáció szempontjából nem volt jelentősége, túldimenzionált ideológiai megfogalmazásnak bizonyult, ugyanakkor „a párt-állam az akaratát nyilvánította ki benne, hogy a népi írók se »politikai tömörülés«, se »irodalmi csoportosulás« formájában ne szerveződhessenek”.45 Ebben a vonatkozásban ez az állásfoglalás figyelmeztető jelzés lehetett más irodalmi csoportosulások számára is, maga a rendszer pedig egész életében megőrizte a félelmét az irányzatokká növekedő csoportoktól. Standeisky Éva a következőket írta: „A kommunista párt, amikor leszámolt ellenfeleivel, mindig a ’belső ellenséget’, a renegát párttagokat ítélte el súlyosabban, csak utána következtek a renitens szövetségesek. Az íróperek és a Nagy Imre-per vádlottai az első csoportba tartoztak, az állásfoglalás címzettjei a másodikba.”46 Standeisky egy másik tanulmányában a következőket írta: „Az MSZMP állásfoglalása a népi írókról elkorcsosult változata Révai 1938-as és Lukács György 1946-os népi írókról szóló politikai-ideológiai célzatú fejtegetéseinek. Közös bennük egyfajta irigységgel vegyes tisztelet a magyarságban gyökerező népiek iránt, a szövetségkeresés eltökéltsége és az ideológiai közelítési szándék, valamint a vélt eszmei fölény burkolt arroganciája. S legfőképpen a népi írók hatásának, társadalmi befolyásának eltúlzása.”47 Az Írószövetség újraindításának előkészítéseként Király István, amint írja, „az előkészítő bizottság kommunista aktívájának megbízásából” 1959. május 29-én Tihanyban és Aszófőn (nyilvánvalóan Sajkodon) három-három órás megbeszélést folytatott Illyés Gyulával és Németh Lászlóval. Akkori feljegyzése, vagy inkább nevezzük jelentésnek, számunkra ma leginkább az általa rajzolt Németh Lászlókép miatt bír fontossággal. „Túlságosan mélyen ül sértettségében. A beszélgetés túlnyomó részében sebeiről folyt a szó. Elmélete: van egy tehetségtelenekből álló írói csoport, amely mindent elkövetne, hogy őt az irodalomból és a szocializmusból kirekessze, s közé és a vezetés közé éket verjen. Minden sérelmét irigykedő írók intrikájára vezeti vissza” – írta. Egy bekezdéssel később így folytatta: „Alapbenyomásom az volt: egy jó szándékú, nagyon becsületes ember beszél itt, de aki az élettől teljesen elszakadva, régi eszmei kölöncökkel megbéklyózottan, önmaga foglyaként, hamis tudattal él. Nem a világot, csupán saját emelkedő és süllyedő vérnyomását látja, a szó szoros és képletes értelmében is.”48 ▼ 45 Zimonyi Zoltán: Szabadulólevél, ih.: 49. 46 Standeisky Éva ih.: 376. 47 Standeisky Éva: A belügy, a párt és a népi írók, Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézet és Oral History Archívum, http://www.rev.hu/ords/f?p=600:2:::::P2_PAGE_URI:tanulmanyok/kadarrendszer/belugy 48 Közli: Standeisky Éva: Dokumentumok az Írószövetség 1959-es újjászervezéséről, Magyar Napló. 1991. október 18. 4–8., idézett részek: 6.
