Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Füzi László: Mélypontok, ütközések (Németh László – 1956 után)
54 forradalom szereplői joggal tarthattak a megtorlástól, ahogy ez november 4-ét követően a megtorlás legdurvább eszközeivel több hullámban be is következett. Az ötvenhat utáni, egyre erősebben erőszakossá váló hullámokat tekintve az az érzésünk, hogy az „ellenforradalmat” utólag, a hatalmi törekvések kiterjesztésének követelményei szerint teremtették meg, teret adva az utólagos leszámolásoknak és a legkülönbözőbb erőszakos hajlamoknak. Annak nyomon követése, hogy ez mikor és hogyan történt meg, s hogy az adott pillanatban a berendezkedő politikai hatalom éppenséggel milyen elveket érvényesített, nem tartozik a feladataink közé. Arra azonban utalnom kell, hogy hosszú időnek kellett eltelnie, míg, visszatekintve a történésekre, az „ellenforradalom” önmaguk által kreált képét megteremtették. Amikorra ez megtörtént, már az így kialakított képhez szabták a „büntetéseket”. Minden hektikusság ellenére Kádár céltudatosan haladt a maga célja, a magyar társadalom meghatározó osztályainak, rétegeinek a hatalma alárendelése felé – például az agrárvilág átalakításával a termelőszövetkezetesítés újabb hulláma révén, vagy úgymond a szövetségi politika érvényesítésével, amelynek során a különböző érdekérvényesítő erővel bíró osztályok, rétegek, csoportok tagozódtak be történetesen a Hazafias Népfront ernyője alá. Céljaik eléréséhez a legkülönbözőbb eszközöket használták fel, így például az egyéni megnyerést is. Tabajdi Gábor, aki a kádári „szövetségi politika” folyamatrajzát bemutatta, így ír erről: „A politikai tekintély kiépítésének aprólékos kérdései mellett a párt vezetői a kezdetektől kísérletet tettek az egyes csoportok, irányzatok belső kohéziójának a csökkentésére és az egyéni megnyerésre is.”23 Tabajdi könyvét olvasva nem azt találjuk meglepőnek, hogy a társadalom legyűrését végrehajtották, s hogy számtalan területen használták az „egyéni megnyerés” eszközeit, hanem azt, hogy roppant erővel, céltudatossággal tették ezt, hatalomra kerülésük első pillanatától kezdve. Annak, aki ismeri Németh László életútját-pályáját, nem kell mondani, hogy megnyerési kísérlet tárgya volt Németh László is. Miközben szinte folyamatosan „ideológiai” küzdelmet folytattak vele, jelzéseket is kapott, ezekkel szemben jó ideig, ahogy ebben az időszakban minden más közéleti-irodalmi kérdéssel szemben is passzív volt. A hatalom nemcsak őt, nemcsak az írókat akarta megnyerni, hanem széles sávban a korábbi, még akár a Rákosi-időszak politikai életében szerepet vállalókat, aztán a szellemi-művészeti élet embereit is. Azonban a legismertebb példa az „alkuról”, ha volt ilyen, éppen az övé volt, olyannyira, hogy N. Pál József még 1996-ban is azt kérdezte, hogy miért nem született elemzés Némethnek és a politikai hatalomnak az 1956 utáni kapcsolatáról.24 Németh és az 1956. november 4-ével színre lépő politikai hatalom inkább informális „kapcso▼ 23 Tabajdi Gábor: Kiegyezés Kádárral, „Szövetségi politika”, 1956–1963., Jaffa Kiadó, 2013, 208. 24 N. Pál József: Gondolatkísérlet Németh László és a hatvanas évek viszonyáról, Új Forrás, 1996, 4., 32–42.
