Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-4. szám)
2024 / 4. szám - Locker Dávid: II. Szolipszista Internacionálé (Kellerwessel Klaus: Hátam mögött a hulló porcelán)
kus ciklus sikerültebb versei közül a királyt hamleti, vívódó, mámmár a szolipsziz' musig bizonytalanodó figuraként bemutató Mátyás, a mulandót is. A vers vizuális érzékelhetőségét, szövegtestként, azaz materiális formaként való létmódját szintén jól és szellemeskedéstől mentes rafinált Sággal hozza játékba a Hódolat című szöveg is, amely arra kérdez rá, hogy ,,[k]i állít szobrot azoknak, akiknek nincs miért szobrot állítani^. Teszi ezt úgy, hogy közben a vers (szakaszok) végi kettősponttal mintegy loopba fordítja a szöveget: ezzel egyrészt a szöveg önmagát avatja a hiányolt emlék' mű „szent feliratává”, másrészt megnyitja a végtelenség távlatát is, mely az öröklét fényével ruházza fel azokat, ,,[a]kikről utólag se derült ki, hogy igazuk volt, / talán mert nem is mondtak semmit”, pedig ,,[s]ok mindent áldoztak fel ők is sok mindenért, / szerelmük ugyanúgy szerelem volt”. A fenti ügyes kivételektől eltekintve azonban sok szöveget fon át egy némi' képp idétlen szellemeskedő igyekezet. Az elmeél csillogtatására Kellerwessel külön ciklusokat szervez: ezek a Tömények. Ezek a tesiöltözők fárasztó humorát megidéző versikétől7 a már említett képzavarok eldurrantásán át8 egészen a szellemes nagyot mondani akarásig terjednek: „Megvilágosodunk. Minden pillanatban. / Es ebben is, és ebben is” - olvassuk a Mit üzen a zen? című töményben. Nos, ha minden pillanatban megvilágosodunk, akkor tulajdonképpen sosem világosodunk meg, mert semmi nem különbözteti meg a megvilágosodottság állapotát a nem megvilágosodottság' tói. Persze értem én, hogy lehet ezt ironikusan is érteni, és hogy ez az önellentmon' dás szándékolt - azonban szerintem egyik olvasó sem köteles tetszést nyilvánítani azért, mert úgy érti a verset, ahogy azt a szerző eltervezi.9 Attól még, mert vak' mit olcsó gegnek szánt a szerző, attól az még olcsó geg marad. A Tömények egyik darabja a Manifesztó magamnak című vers is, amely a többivel ellentétben tényleg szellemesen, pontosan és pregnánsan mutatja fel a kötet egész szemléletének apóriáját:10 „világ szolipszistái, egyesüljetek}” Bizonyára a szerző is érezte ezt a feszítő önellentmondást,11 amit aztán kénytelen iróniával feloldani - amivel önmagában semmi gond nincs (még ha picit unalmas is ma már az egyszerű ironikus hátralépés attól, amit mondunk); a nagyobb bajok abból származnak, amiket fentebb ennek tropikus konzekvenciáiról pedzegettem. ▼ 7 „kölni / köll, mi?" Húsvét (27.) 8 „szívem repedt márványlufi / egykedvűn ráng a kutatón neonmagányban / ha akarod, kidurran" Valentin-nap - a márványlufi, lévén, márvány, nem tud kidurranni; ez a „kataton” meg a „neon” különben mintha valamiért be lenne akadva a fiatal lírának. Valószínűleg azért, mert olyan művészfilmes hangulata van. 9 Ilyen nagyotmondás még pl.: „...a minden mindennap / mélyén megbúvó / orgazmus." (40.) 10 Ezzel már sokkal jobb, mint az olyan fárasztások, mint a Kötelezők röviden: „Hamlet / hamu lett" és „Bánk / bán." (54.) Hozzátartozik, hogy jómagam kiütést kapok a nyelvi humor szinte minden fajtájától (olcsónak, idegesítőnek, tudálékosnak, s közben totálisan téttelennek érzem), szóval az is lehet, hogy nem én vagyok ezen rögtönzések ideális befogadója. 11 Ismeretes az anekdota Bertrand Russelről, aki saját bevallása szerint addig volt szolipszista, ameddig egy, a témáról szóló előadása után oda nem tolakodott hozzá egy műkedvelő brit özvegy lelkendezve, hogy „végre személyesen is megismerhet egy másik szolipszistát!” ÍÍO
