Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-4. szám)
2024 / 4. szám - Locker Dávid: II. Szolipszista Internacionálé (Kellerwessel Klaus: Hátam mögött a hulló porcelán)
cionális figyelem irányul rájuk.3 Ezzel Kellerwessel két fontos dolgot is megmutat a (poszt)modern szubjektum tudatszerkezetéről: i. A Bábel tornyával vetekedő, a tudatot preformáló nyelvi'kulturális'szociális megelőzöttség folyamatosan olyan prizmákat kényszerít ránk, amiket csak egy következő, tudattalanul áthagyomá' nyozott prizma optikáján keresztül tudunk szemlélni, s ami abban a pillanatban, hogy tudatosul bennünk, reflexív távolságot hív elő, és így tovább a végtelenségig. 2. Azzal, hogy Kellerwessel megmutatja annak mozzanatát, hogy az Emtudatunkkal áthatott és kontrollált, intencionális figyelem bizonyos esetekben képtelen megragadni a saját, periferikus észleleteit, valami olyasmire emlékeztet, ami a moderni' tás egyik alaptapasztalata: az idegenség. Akár szándékolatlanul is arra emlékeztet, hogy nem csak a kozmoszban nem vagyunk otthon, és nem csak a testünkben nem, hanem a tudatunkban sem. Ennél pontosabban: hogy lakik valaki idegen bennünk. 3 Erre példa: ha figyelek, jelenségek / erdeje lesz a testem, amiket / nem értek, ha figyelek, / nem értem figyelmemet sem Rossmantól Rossmanig (12.) Ilyen még többek között a cisz című vers is: [...] valami dallam szólal bennem ekkor/ behatárolhatatlan hangszereken megnyugtatni próbál, sikerrel / ráfigyelek, és eltűnik rögtön (33.) Kevésbé sikerült a végeredmény, amikor Kellerwessel „verset akar írni”. Nézzük csak egyből az Eltévedt katedrális első versét, mely a nyitóversként szereplő „nagyvers”, a Szerenád után áll, szóval viszonylag kitüntetett pozícióban. Az első versszak: elfujom pitypangom, felhő lesz belőle, porszemnyi repülő menekül előle maga után húz egy hosszú hajszálat abból sző az égre áttetsző hálót A szöveg naivitása leginkább a gyermekkori, első verspróbálkozásokra emlékeztet. Nincs ezekkel a szövegekkel baj, valahol mindenki elkezdi az írást, és időnként érdemes összevetni - az irodalomtörténészek kedves foglalkozása - a későbbi vet' sekkel, azt kutatva, mennyi volt meg már akkor bennünk vagy a vizsgált szerzőben. Én csak azt nem értem: mit keresnek egy kötetben? Persze nem tudom, ez tényleg Kellerwessel egy „ifjúkori zsengéjévé - bár, esztétikai célzatú irodalomról lévén szó, már a látszata is elég problémát vet fel -, de a második versszak kínrímei is erre engednek következtetni: fákon mászik le fűre és kőre / megrezzen tőle a földeknek bőre (9.). Külön szerencsétlen megoldás, hogy a sorközépen elterülő tőle szándékú' latlannak ható rímhelyzetet hoz létre mind a kőre, a bőre és, sajnos, a fűre szóval is. Tipikusan olyan vers, amit gyerekként ír az ember (a költő), mikor azt hiszi, hogy a vers attól vers, hogy összerímelnek benne a szavak, meg amiért olyan szép(elgő) képeket használ, minthogy éneklő könnyük lesz hajnalban a harmat. (Különben a madarakra felelő harmat rímpár is megérne egy misét.) I06
