Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 1. szám - Török Ábel: hangotokban zúg az óceán

44

legkeményebbeket válogatták össze belé, de calais sem járt sikerrel, mert az isten síkos teste minduntalan kicsusszant az ujjai közül.

végül a legfiatalabb néreida döntötte el a harcot, akinek a legkékebb folyamok zubogtak a bőre alatt, mert megszánta öreg apját. calaishoz úszott, hullámzott a teste, és a fejét maga felé fordítva megcsókolta sáros-mocskos arcát, fogához nyomta ragyogó kavicsfogait, nyelvére tört nyelvével. calais pedig egészen elfeledkezett a verekedésről, és magához húzta sikamlós-lágy testét, és nem engedte el, a tengert ölelem benned, ezért szült meg anyám. a zöld hullámok ura kitárta két karját, hogy egy utolsó ölelésben összeroppantsa, de a lánya megrázta a fejét, irgalmazz, istenem, hazaviszem ezt a delfinlelkű fiút. és megfogta a csuklóját, és úszni kezdett felfelé, ki az ezüst barlangokból, ki a kagylók közül, ki az iszapos mélységből, vitte calaist a felszín felé, ahol a szelek fújtak, szülei.

calais a parton ébredt, talpát hideg tenger mosta, karján kidagadtak a kék erek. prüszkölt, megtörölte algás-síkos homlokát, és a nyakához nyúlt, még mindig vöröslött a néreidák harapásaitól. a hajába hínárt fontak, a nyakában kagyló függött, színesebb összes hazugságánál. ahogy felemelte a fejét, meglátta a nyárhozószép khloét, fölötte állt és őt nézte csendesen. calais akkor feltápászkodott a sárból, és leakasztotta a kagylót a nyakából, ajándékba hoztam, egészen a tenger fenekéig úsztam, hogy elhozzam neked. és khloé a nyakába vette a kagylót és a kezébe calais kezét, és ahogy elindultak a parton ketten, csendben, a vállára hajtotta a fejét, és azt mondta:

mától nem halászhatsz többet.