Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 4. szám - Kurdy Fehér János: Teljes vitorlázatú világjáró

adottságáról szerezhet benyomásokat, például a fehér vászonról a festékek nyomai' val. A több, a lényegi, a nagyobbik rész az anyagi nyomokon túl van, és csak a mű kommunikációba léptetésével kezdődhet el. SLLA'GLval a konkrét világtól való elsodródás élménye valójában a teljesebb világhoz való megérkezés érzetét adja. Azt az érzést, hogy a dimenziók aktívan feloldhatók, az ismeretek összeadódása és együttes átélése révén. Művészete frissen kerül elénk, mintha épp most találták volna fel azt az eljárást, amit később művészetnek nevezünk el. Ezért kerül az elő' térbe SI'LA'GI'nál az az önreflexiónak tűnő kérdés, hogy „mi a művészet”, miköZ' ben ezzel az általános emberi megismerés milyenségére kérdez rá, azaz kritika alá vonja az adottnak vélt képességeket és az abból leszűrt eredményeket. SI'LA'GI'nál a mű személyessé és konkréttá válik. A pillanathoz kötődően a teljes nézői figyelmet kitölti. Ekkor jön a nézői felismerés, hogy a művészet a legkiterjedtebb módon kísérleti képződmény: magunk vagyunk alanya, állítmá' nya, tárgya. Ettől a fuvallattól hajtva, már az erősebb szelek hajtanak tovább. Ha a legtágabb és legengedékenyebb definícióból indulunk ki, miszerint „a művészet az, amit annak tekintünk”, épp odavezet, mint amikor verifikálni igyekszünk a művészetet, és azt mondjuk, hogy „a művészet az, amit a hozzáértők annak fogadnak el”. Amikor belépünk a művészet terébe, akkor ajtók, ablakok, rések, nyiladékok, azaz egyéni tudásunk nézőpontjai révén már ki is zuhantunk belőle, de nem a semmibe, hanem egy potenciálba, ami a kommunikációs aktusok műveletei során a világérzékelésünk legkisebb és legnagyobb elemeihez vezet. Vannak alkotók, akik rövidre zárják ezt, és azt mondják, „a művészetem az, ami nekem tetszik”. Es vannak, akik szerint a „művészetük út, ami alatt a nem látható láthatóvá lesz”. Például az En a Másik által, vagy az itt már többször használt metafora, a szél. A műalkotások, sejlik fel bennünk SLLA'GI nyomán, gyakorlati értelemben aggregátumok. Olyan elemek halmazai, amik egymással érintkeznek, de nem szerves, hanem energetikai kapcsolatban állnak egymással. A kapcsolatot az aggregátumok között a kommunikáció, tehát a tudások, a terek, az idők, a sejtések egybenyitása, azaz végső soron, a nézők valósítják meg. így a műalkotás egy ismeretelméleti és energetikai modell. Azonban nem a modellszerűsége az érdekes, hanem a műkő' désbe lépése, a használata, a személyessé tétele, a nyitottsága. SLLA'GI nak 13 éve nem volt önálló nagy tárlata Magyarországon. Teljességgel érthetetlen, hogy a magyar művészeti szcéna miért ignorál egy olyan alkotót, aki' nek az életműve egyrészt teljes szinkronitást tart a kezdetei óta a globális kot' társ művészettel, másrészt olyan ikonikus alkotók figyeltek fel rá, mint például Andy Warhol, aki nélkül a mai kortárs művészet elképzelhetetlen lenne. 62

Next

/
Thumbnails
Contents