Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Biró Zsombor: Aurél Kipipáltak
39 lementés képek ki vannak égve teljesen. Hiába filterezték szanaszét mindegyiket, látszik, hogy életében nem fogott még kamerát, aki csinálta őket. Nekem több száz fotóm van róla a telefonomon, és azok olyan képek, hogy nem kellett rájuk semmilyen filter. Szerette, ha játszom az arcán a fénnyel, ilyenkor úgy érzem magam, mondta mindig, mintha teljesen belém látnál. Répa szerint törölni kéne az összeset, mert ez, amit csinálok, brutál obszesszív. Igaza lehet, de én akkor se fogok törölni semmit. Miatta kezdtem el fotózni, és az egyetemre is miatta mentem, gondoltam, a szalagavatón még nem velem táncolt, de majd a közgázon rájön, hogy egymásnak teremtettek minket. Évekig én voltam a barátként tartott csicskagyerek, de engem nem érdekelt, hogy a seggfejek röhögnek rajtam, ha közben foghattam a haját a Gólyában az ötödik vodkaszóda után, és ráragaszthattam a tapaszt a sarkára, amikor kidörzsölte neki a cipő. Aztán egyszer meghívott nyaralni Athénba. A családjával mentünk, ő az új projekt, ezt mondta, amikor bemutatott a szüleinek. A bátyját vitték volna eredetileg, külön szobánk volt franciaággyal. Napközben kettesben jártuk a várost, nagyokat hallgattunk a sült krumplis gíroszok felett, és néztük együtt a régi épületeket, de nekem semmi se maradt meg az egészből, csak arra emlékszem, hogy esténként, amíg zuhanyozott, ráhúztam az arcomra a bugyiját, úgy vertem ki. Az utolsó délután feleseztünk a tengerparton, megcsípte az arcát a nap, kijöttek a szeme alatt a szeplők, őszintére itta magát. A villamoson becsúsztatta a kezemet a nadrágjába, a szállodában lenyomta a fejem a lába közé. Kábé húsz perc kellett neki, fingom nem volt, mit csinálok. Én tíz másodperc alatt beleélveztem volna a szájába, de azt mondta, leszopni csak akkor hajlandó, ha előtte megborotválom. Nincs kedvem elmenni anya sírjához. Ez nem kedv kérdése, mondja apám. Odafelé fényképezőgépeket nézegetek a neten, valami gyökér felrakott egy régi Helios objektívet kétezerért, biztos fingja sincs, mennyit ér. Janka szerint túl sokat mondom, hogy fingom sincs. Folyton ezzel baszogatott, mondjam inkább azt, hogy passz. Fagyoskodik a rokonság a temetőben, apám a célokról beszél, anya céljairól. Egy perc néma csend, a Bécsi úton zúgnak az autók. Egyszer erre sétáltunk haza egy ürömi házibuliból, és útközben kitaláltuk, hogy játsszunk bizalomjátékot. Janka becsukta a szemét, szorosan belém karolt, a kabát alatt is éreztem a körmeit. Azt mondta, vezessem. Kikerültem a gödröket és a beton alól kinőtt fűcsomókat, ahol összeszűkült a járda, ott leléptem az úttestre, nehogy elbotoljon a lábamban. A temető sarkán cseréltünk. Pár másodpercig csendben vezetett, aztán kilökött az útra. Nem jött autó, mosolyogtam a viccen. Nézem anya sírját, nem érzek semmit. Hazafelé apám ordítva magyaráz a nagypapának, valamilyen szinten irigyli anyát, mert amikor meghalt, én még bent voltam az egyetemen, de ha ő most feldobná a talpát, mondjuk holnap, azt azzal a tudattal kellene megtennie, hogy az egyetlen szeme fénye munkanélküli segélyből és vérplazmából él. Matcheltem egy csajjal Tinderen, a képeit nézegetem, és azon agyalok, milyen fasza lenne, ha valakinek
