Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Füzi Péter: Postafiók @
mindig hagyományosan, papíron zajlott, a kinyomtatott A^es lapokra tollal fék firkantva az oldalszámot, ezúttal kénytelen voltam az anyagot fejben, csak a folya' mat legvégén InDesignba illesztve összerakni. Minden megoldhatónak bizonyult. A szerkesztőségi élet ugyanakkor online nem pótolható. Ma már elképzelhet tétlen az a szerkesztőség, amelyik az irodalomtörténet anekdotáiból lehet ismerős, s amelyik nemcsak a szerkesztők munkahelyét jelentette, hanem találkozóhelyként is „funkcionált”. Igaz, olvasmányaim szerint ezek többnyire Pesten voltak, ma, egy „vidéki” lap esetében talán a lehetőségek is kisebbek arra, hogy egy szerkesztőség a találkozóhely szerepét is betöltse, bár a Forrás igyekszik ennek is eleget tenni. Ugyanakkor egy folyóirat nemcsak a rendszeresen megjelenő lapszámokat jelenti, hanem a mögötte meghúzódó közösséget is, amely jóval bővebb a szerkesztőség lehető legtágabban értelmezett körénél is. Ide tartoznak a rendszeres szerzők, azok, akik csak hallgatag jelenlétükkel támogatják a lapszámok létrejöttét, ahogy a rendszeres olvasók is minden további nélkül. A Forrás esetében számomra megmutatkozóan a legteljesebb képet erről a körről talán az ötvenedik születésnapon kaptuk. Ebben a vonatkozásban nemcsak az erre az alkalomra készült lapszám szerzőgárdáját érdemes áttekinteni, hanem az ünnepi esten jelenlévők tömegét is - szerencsére ma már nem jelent problémát az akkor készült képek előkeresése sem. Bár ez a találkozó minden bizonnyal párját ritkító volt, minden rendezvény eseményszámba ment. A Kápolna utcai épület' nek megvolt az az előnye, hogy rendelkezett kiállítótérrel, így nemcsak írókat, költőket, hanem képzőművészeket is rendszeresen vendégül láttunk, valamint az akkor még velünk egy épületben lévő kerámiastúdióba látogatókat is rendszeresen tudtuk fogadni. A lapszerkesztés egy rendkívül gyakorlatias foglalkozás, ahogy arra a főszer' kesztőnk minden létező alkalommal felhívta a figyelmünket. Gyakorlatias tévé' kenységként a hatékonyságnak az elsők közt kell szerepelnie a foglalkozáskö' vetelmények listáján, melyet az online környezet vitathatatlanul folyamatosan biztosít - a személyes jelenlétet azonban nem tudja pótolni. Hasonlóképpen van ez az olvasással is. Bizonyára nem vagyok azzal egyedül, hogy ma már a legtöbb szöveget gépen olvasom - tablet' vagy számítógép', legrosszabb és végső esetben telefonképernyőn csúszik el a tekintetem, azonban ennek a fajta olvasásnak szá' montra mindig van valami kötelezettség' vagy munkajellege. Az igazi, pihenést és kikapcsolódást jelentő olvasás még mindig papíron történik, hangozzék ez bármi' lyen anakronisztikusán is. Ezzel már a kutatói és a szerkesztői minőségem között húzódó ellentétet is érintettem. Az előbbi minőségemben folyamatosan szembesülök azzal, hogy hiába beszélünk folyamatosan az egyre nagyobb számban digitálisan is elérhető anyagokról, minden sosem lesz elérhető, ugyanakkor pedig az, ami nincs fent az interneten, nincs meg digitálisan, sajnos egyre biztosabban elveszik. Ráadásul ÍOÍ
