Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 1. szám - Alex Capus: A hamisító, a kémnő és a bombakonstruktőr (részletek – Tatár Sándor fordítása)

29

Egészen közel lakott Robert Oppenheimer és Hans Bethe; valamivel messzebb a fizikus Hans Staub és a matematikus John von Neumann, akikkel Felix együtt tanult az ETH-n, a zürichi műszaki egyetemen.

Legtöbben a feleségükkel érkeztek, sok családban voltak gyerekek, és mindnyájan tisztában voltak vele, hogy itt, Los Alamosban egy szupertitkos projekt titoktartásra kötelezett résztvevői lettek, akiknek a háború végéig mindenképp itt kell maradniuk. Az átlagéletkor huszonkilenc év volt, alig néhányan voltak negyvennél idősebbek; a születési ráta Los Alamosban egészen a háború végéig jóval meghaladta az országos átlagot. Oppenheimer és Bloch Robert Serberrel és Hans Bethével a legidősebbek közé tartoztak, legalábbis Enrico Fermi és Niels Bohr megérkezéséig.

Mindnyájan dolgozni jöttek, Los Alamosban nem voltak nyugdíjasok, nem voltak betegek, nem voltak sem lézengők, sem művészek, sem spekulánsok, sem mihasznák vagy élősködők, sem zsebtolvajok, sem szimulánsok, sem potyalesők, sem lógósok. Reggelenként hétkor felbődültek a szirénák, és a férfiak a település szélén, szigorúan elkerített és őrzött területen épült laborokba siettek. A gyerekek iskolába mentek, vagy bölcsődébe vitték őket, az asszonyok igazgatási irodákban, kantinokban, könyvtárakban vagy iskolákban dolgoztak. Olyan volt a hangulat, mint egy nyári táborban.

Naponta érkeztek új szakemberek, a hadsereg szállítóeszközei naponta hoztak újabb és újabb tonnás súlyú berendezéseket az Egyesült Államok legtávolabbi sarkaiból; csak júliusban a világ négy legnagyobb teljesítményű részecskegyorsítója érkezett meg Los Alamosba, ahol külön e célra épített barakkokban, külön nekik létesített betontalapzaton helyezték el őket.

Felix Bloch Edward Tellerrel és John von Neumann-nal olyan gyújtási mechanizmuson dolgozott, amelynél a radioaktív izotópokból képezett üreges gömb implóziója villámgyorsan igen magas izotópkoncentrációt idéz elő, elérendő a teljes láncreakcióhoz szükséges kritikus tömeget, kizárva az idő előtti robbanás veszélyét. Az volt a feladatuk, hogy elméletben levezessék, majd a gyakorlatban bebizonyítsák ennek lehetségességét. A minden irányból befelé tartó nyomáshullámok kiszámítása rendkívül nehéz matematikai feladatnak bizonyult, s minthogy nem támaszkodhattak még számítógépekre, több hétig eltartott.

Amikor befejezték a számításokat, következett a kísérleti bizonyítás. Bloch és kollégái apró bombákat készítettek robbanóanyaggal körülvett üres fémgömbökből, meredek falú kanyonokba cipelték le, s ott egy külön e célra kialakított nehéz vasbeton felületre helyezték őket. Ezután egy kimondottan nekik épített lövészfedezékbe siettek, és befogták a fülüket.

Miután elhalt a robaj visszhangja a sziklafalak között, és eloszlott a füst, előjöttek és összeszedték a fémgömb roncsdarabjait. Az első eredmények csüggesztőek