Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Schiller Róbert: Mary Shelley, az alkimista
észlelete ugyancsak jól megágyazhatott volna egy olyan fantazmagóriának, amely élettelenből élőt, holttestből élő embert akar létrehozni. A regény szövegében még sincsen erre utalás. Frankenstein nem a legnehezebb utat választja, nem olyan anyagokból indul ki, amelyek soha nem álltak kapcsolatban az élettel. Sürgetőnek érzi a feladatot, ezért olyan anyagdarabokkal kezdi a munkáját, amelyek már megtapasztalták az életet: holttestek részeit válogatja össze. Többször megvallja a könyvben, hogy a hullák babrálását undorítónak tartja, de a nagy feladat kihívása és sürgetése erősebb az undoránál. Megfeszített munkája eredményre vezet, a hulladarabokból összerótt lény, a Szörny, egy éjszaka életre kel. Az olvasó előtt azonban titok marad az a végső és mindent elhatározó módszer, amely életet ad a lénynek. Keringést? Tudatot? Szellemet? Lelket? Mitől lesz egy test, egy ember élő, erre nem tér ki a szöveg. Vajon a késői francia felvilágosodás materialistáinak, Holbachnak, La Mettrienek a gondolkodásmódja csengett vissza az író felfogásában? La Mettrie azt írja, a lélek a fejben lakik, már akár tudatot, akár valami mást értett a szón. Frankenstein kétségtelenül gondoskodott a Szörny fejéről. Azt, hogy mi lakik a fejben, nem tudjuk meg. A mai olvasó, ha eltávolodik a szövegtől, esetleg eltűnődik a dolgon. Felületes műveltségében hajlandó azt gondolni, hogy a felvilágosodás racionális gondolkodást jelent, és ezen a ponton mintha elhagyta volna a magát felvilágosodottnak tekintő szerző a ráció talaját. A mai olvasó téved, így tanultam mostanában Péter Ágnes egy tanulmányából - volt a felvilágosodott angol gondolkodásnak egy késői vonulata, ahol a kormányt nem a ráció, hanem a képzelet és az intézményesült vallásokkal szembeni kritikus hit tartja a kezében. Legalábbis ez volt a teológus Price, a vegyészpolitikus-teológus Priestley és a feminista regényíró-esszéista Mary Wollstonecraft felfogása. Ennek a szemléletnek a jegyében született a regény. Látszatra legalábbis az erős képzelet vezérli Mary Shelley tollát. A szerző, nagyon fiatal asszony a regény írása idején, beszámol azokról a szinte játékos körülményekről, amelyek között a mű ötlete fölvetődött. „írjunk mindannyian egy-egy rémregényt!” - ajánlotta két lángeszű útitársa, Lord Byron és Percy Shelley, egy esős délután. A férfiak hamar elfelejtkeztek a dologról, jobb és fontosabb feladataik lévén, de a jókislány természetű Mary komolyan vette a feladatot. Küszködött mindenféle ötlettel és témával, ami csak megfelelhetett a példaképül szolgáló német rémregényeknek és kísértethistóriáknak, de csak nem jutott dűlőre. Egy éjszaka azonban, félálmában megjelent előtte egy emberre hasonlító, de embernél nagyobb, rútságában félelmetesen taszító Szörny képe. A tudata mélyéből felbukkanó, rémisztő látomástól szabadulni akar, le akarja küzdeni félelmét és iszonyát. Ehhez fel kell tárnia a Látomás születésének a körülményeit, racionalizálnia kell a borzalmat. Meg kellett írnia a történetet, amely a Szörny pusztulásával ér véget. 6i
