Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Háy János: Boldog boldogtalan (regényrészlet)
Ez szemétség, gondolta a férfi, mikor tudomására jutott a körlevél híre (meg' történtnek tekintjük az iménti feltételezést, hogy elmondhassa a férfi a véleményét a dologról). Szemétség ilyet csinálni, mert ezzel egy csomó embernek megkeseríti az életét. Most mit számít az a kis hazugság, hogy ő az egyetlen, meg így még nem szeretett senki, azért is van, nevezzük úgy, tűzijáték (mármint amikor tényleg olyasmi van) az ágyban, satöbbi. Most ezek a magányos nők már azt sem kapják meg, amit eddig megkaptak, maradnak egyedül vagy búskomoran egy házasságban. Az ilyen nő, aki sunyin belenéz más ember telefonjába, s ráadásul még körlevelet is ír az ott megszerzett információk alapján, rendkívül ártalmas, és bármire képes. Csak azért, hogy az egyéni sérelmét el tudja viselni, mások életébe is belebarmol, holott ez önzőség, senkinek nincs joga mások életét elrontani. Ki kérte rá, hogy ő legyen az igazság bajnoka? És mi az, hogy igazság? Meg őszinteség? Az a fontos, hogy az életünk jobb legyen, és a férfi képes több embernek is biztosítani ezt a jót, s közben persze magának is, de azért a szolgálati részét soha ne feledjük el ennek a tevékenységnek. Az ilyen nőre tényleg táblát kéne akasztani egy halálfejjel, hogy mindenki messze elkerülje. Azért van ennek a férfinek egy igazsága, gondolta az író, aki nem ment el a magyartanárnő temetésére. Egy írónak minden sors igazságát meg kell értenie, és képviselnie is kell, mert minden sorsnak van igazsága, ezt nagyon szerette hangoztatni, mert eredeti és igaz gondolatnak tartotta, s tekinthető ez afféle hitvallásnak. Hallotta, hogy csukódik az ajtó, a nő elment. Felkelek, gondolta, s hogy el kell mosogatni. (Szeretlek) Most épp, amikor ránézek, mosogat, kevés mosogatóval, mert ő így védi a környezetet, hogy nem vegyszerezi szarrá a világot, meg persze ezzel takarékoskodik is. (Hiányzol) Ha mindenki ezt csinálná, akkor rengeteg tehertől szabadulna meg a bolygó, igaz, kevesebb mosogatószert kéne gyártani, így aztán jó néhány an elveszítenék az állásukat, s könnyen lehet, hogy az állástalanokat valami olyan haszontalanság gyártására alkalmaznák, amely gyártmány a mosogatószernél sokkal látványosabban rombolná a bolygó ökológiai rendjét. (Minden gondolatban csak rád gondolok) Jó, hagyjuk az okoskodást, most vagy zöldek vagyunk vagy gazdasági szakemberek, a kettő együtt nem megy. Ez olyan, mint korábbi éveiben, mikor még főleg verseket írt, s azok között elszaporodtak a szerelmi líra kategóriájába tartozó darabok, és akkor az egyik, véleménye szerint remekül sikerült darabot elküldte a szerkesztőnek, aki amúgy barátja, mondhatni atyai barátja volt, merthogy idősebb volt nála. Akkor ez a szerkesztő felhívta telefonon, és azt mondta, figyelj, most már döntsd el, magyar költő akarsz lenni vagy szerelmes. (Ugye örökké?) Hősnek érezte magát, amikor a döntést meghozta, és lemészárolta azt az érzelmi kapcsolatot, amelyből az elküldött vers fakadt, hogy kellőképpen boldogtalan maradjon, és ebből a boldogtalanságból tudjon megszólalni, olyan költeményekkel, amely költemények beváltották a szerkesztő hozzá fűzött reményeit. Rögtön le is közölt egy ilyen újdonsült darabot. Na, látod, tudsz 31
