Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Veréb Arnika: A felfedés lehetetlensége (Arcképleírások Szentkuthy Miklós Szent Orpheus Breviáriumában)
A megpillantásban ennek a konstruálásnak a felfedése válik romboló erővé.30 Az a lényegfeltáró igény, amely a leíró és Orpheus sajátja, írja rá a halál és a kom talanság jegyeit a szerelmi tárgyra, mert „nem akkor akarja látni, amikor látható, hanem amikor láthatatlan, és nem úgy, mint egy jól ismert élet bensőségességét, hanem mint minden bensőségességet kizáró idegenséget, nem életet akar lehelni belé, hanem halálának teljességét akarja élve látni benne.”31 A három jellemző együttállása az arcképeken ennek a minden határt átlépő felfedő igénynek a jelei. 30 „Rilke szövegében Eurydiké teste olyan készülő műalkotásként jelenik meg, amely Orpheus énekéből épül fel, és tekintetére omlik le.” Bartal Mária, Athangzások. Weöres Sándor mítoszpoétikája, Kalligram, Budapest, 2014, 173. 31 Blanchot, i. m., 141. 32 Vő.: Swann Odette iránta vonzalma a látványon keresztül konstruált az Eltűnt idő nyomában első kötetében. Swann kez detben taszítónak találja Odette-et, ám meggyőzi magát arról, hogy a nő megfelel esztétikai ízlésének, amikor egy Botticelli festmény részlete felől értelmezi az arcát: „Már nem az orca változó állapota alapján értékelte Odette arcát [...] hanem mint bonyolult és szépséges vonalak szövevényét, amelyet tekintetével fejtett fel [...] Hosszan elnézte az asszonyt; a freskó részletét fedezte fel az arcán és a testén, s ettől kezdve mindig ezt próbálta felismerni benne [...] A »firenzei műalkotás« kifejezés nagy szolgálatot tett Swann-nak. Mint valami ranggal, az álmok világába léptethette vele Odette-et, ahová eddig nem férkőzhetett be [...] a szerelem biztosabb lett, amikor alapjait a kétely helyett egy szilárd esztétika fogalmai szolgáltatták; nem is beszélve arról, hogy a csók és a birtoklás, amit, ha egy elhasználódott testtől kapta, természetesnek és középszerűnek látott, mindjárt természetfelettinek és gyönyörűségesnek tetszett, amint egy múzeumi műtárgy csodálatát tetőzte be. ” Marcel P roust, Swannék oldala, Atlantisz, Budapest, 2017, 236-237. 33 A lényegfeltáró igény és a konstruálás ellentétesek egymással, a leírásokban szomszédossá válnak. Az odafordulás (= a leírás) pillanatában a fokalizáló a saját maga által konstrm ált képet fedi fel a fokalizált tárgy helyett.32 A szereplői nézőpont nem fedi fel saját konstruáló tevékenységét önmaga előtt (akár leíró, akár belső fokalizáló szerepben van), míg a Breviárium elbeszélője (aki lehet leíró vagy a diffúz nézőpont része) tud erről a különbségről. A leírás megalkotása tehát konstruálás mind a szereplői fokalizáló, mind az elbeszélő felől, ám az elbeszélő részéről egyben dekonstruktív eljárás is. Az elemzés során felsorolt eljárások, mint a jel konstruálása, a csúfság' és a halálesztétika különböző megoldásai, az ellentétpárok szomszédossága, a leírást felaprózó túlzó nagyítások kiemelik ezt a (sokszor önkényes) konstrukciós mozzanatot. E kiemelés mellé a lényegiséget felfedő igény társul,33 amelyhez való ragaszkodás alapjaiban számolja fel a leírás során konstruált képet: a Breviárium elbeszélője a leírás pillanatában újra és újra szembesül saját konstruáló eljárásával és így a felfedés lehetetlenségével. Az Héloise és Izabella arcképében felfedezhető ismétlődő jellemzők által az elbeszélő nemcsak motivikus hálót épít ki a hasonló beállítású fokalizált tárgyak között, hanem a tárgyhoz való saját viszonyát is kijelöli: a megismerhetetlen felfc' désének vágyát, a helyébe álló konstruálást, és ennek felismerése nyomán a konst' ruált kép szétrombolását. A halálesztétika teremti meg a tárgy titokzatosságát, de egyben a konstruált arckép önfelszámoló eljárását is jelöli. A bemutatott nyelvi megoldások mentén hullik szét a fokalizáló és a leíró eredeti célja: a szeretett nő lényegfeltáró arcképe. 60
