Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Veréb Arnika: A felfedés lehetetlensége (Arcképleírások Szentkuthy Miklós Szent Orpheus Breviáriumában)
függetlenül megtart, és ráír azokra az arcképekre, amelyeknél ez a három index megjelenik. Ez az ismétlődés nemcsak a leírás motívumkészletére van hatással, hanem a fokalizáló nézőpontját alapjaiban határozza meg. Az arcképek ismétlődő narratív eljárásokkal egy speciális leírásstruktúrát dob goznak ki, amely által intertextuális hálót rajzolnak elő nemcsak egymás között, hanem ahogy Héloise és Izabella arcképének összehasonlító elemzése során látni fogjuk, a három jellemző által meghatározott beállítás Orpheus pillantásához 23 is szorosan kapcsolódik. 23 A kifejezést Maurice Blanchot-tól kölcsönzőm. Maurice B lanchot, Orpheusz pillantása = Uő., Az irodalmi tér, Kijárat, Budapest, 2005, 140-144. 24 Héloise arcképében az ész először az asszonyisághoz tartozik, a kedvesség pedig a gyermekséghez; a fej leírásánál az ész az ifjúsághoz, a jóság az anyasághoz, asszonyisághoz kötődik. Az Héloise- (Széljegyzetek Casanovához) és az Izabella-arckép (Eszkoriál) a fentebb ismertetett közös jegyeken túl is mutatnak közös pontokat. Ez a hasonlóság kiterjed a narratív beállításra, a leírásstruktúrára, illetve a képi eszköztárra. A két szöveg között intertextuális kapcsolódási pontok is felfedezhetőek. A két arckép a narráció szintjén fordított beállítású: Héloise portréja az őt szerelmesen néző Abélard szereplői elbeszélésén keresztül íródik: Abélard a leíró, amely szöveget a Breviárium elbeszélője fordítja, illetve torzítja: az elbeszélő nézőpontja módosítja az abélard-i fokalizációt. Ezzel szemben az Izabella arckép narrátori szövegként olvasható (az elbeszélő a leíró), ám a látványt Borgia Ferenc nézőpontján keresztül láttatja az elbeszélő. A két szöveg általános leírásstruktúrát alkalmaz, ennek ellenére az egybeesés mértéke érdemes kezdőpontja a két arckép összevetésének. A leírások az életkor és a test behatárolásával kezdődnek, majd nem teljesen azonos sorrendben sorra veszik a kézfejet és az ujjakat, a fejet, illetve a fej részeit (haj, homlok, szem, szemhéj, orr, száj és fogak). A leírásokat Héloise esetében retrospektív jelenetek, Izabella esetében a regénykontextus jelenetének díszlete egészíti ki. A két szöveg összevetésében azonban nem ez a hasonló sorrend a lényeges, hanem az, hogy a kiemelt testrészek miként válnak a leírás során láthatóvá. Mind a két női arckép a test időtlenségénél kezdődik. Héloise „noha alkonyodó asszony, olyan, mint egy leány” (101.), Izabella „tündériesen karcsú, [...] tele venyigefogású kamaszsággal, viszont csípője és melle oly búgó túlságszelídséggel és kavilmohósággal gömbölyödtek, hogy az egész foszló olajág mégis zsongó érzékletességgel telt meg” (361. kiemelés VA.). Az erotikus beállítás az első, míg ez az asszonyoslányos test a második jellemzője a fentebb bemutatott ismétlődő arcképtípusnak. Ebben a két leírásban azonban ez a két végpont (lány-asszony) addig vesz fel újabb és újabb azonosításokat, amíg az egyik jelentésköre a másikét nem ölti fel,24 mi több, ezen ellentétes jellemzők egymásba játszása intertextuális szinten is műkö54
