Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Veréb Arnika: A felfedés lehetetlensége (Arcképleírások Szentkuthy Miklós Szent Orpheus Breviáriumában)
Veréb Árnika A felfedés lehetetlensége Arcképleírások Szentkuthy Miklós Szent Orpheus Breviáriumában A leírás elméleti megközelítése sokáig a narratív és nemmarratív oppozícióra épült, amelyben a leírás körül a cselekménytelenség, a névtelen megfigyelő és a tiszta referencialitás kulcsszavai domináltak.1 Míg az antik retorikában a leírás elsődleges funkciója a hallgató érzelmi bevonása volt, amelynek eszköze az antik értelemben vett ekphrasis (melynek csak alkategóriája az ekphrasis mai értelemben vett képzőművészeti kötöttsége), a képzeletbeli kép (phantasia) láttatása, amelynek nyomán a tanúság érzelmi közösségében osztozik szónok és hallgatóság. A szónok elméjében élő kép, a nyelvi jelekben konstruálódó kép és a hallgatóság által felfogott és megalkotott kép ekkor az elméleti megközelítés szerint még egybeesik.2 i A leírás elméletének történetiségéhez lásd: Ruth Ronen, Description, Narrative and Representation, Narrative, 1997, 3. szám, 274-286. 2 Az antik ekphrasishoz lásd: Ruth Webb, Ekphrasis, Imagination and Persuasion on Ancient Rhetorical Theory and Practice, Ashgate, Surrey, 2009, 87-99. 3 Roland Barthes, Valósághatás = Leírás. Elmélet, irodalom, kép, szerk. Hajdú Péter-KÁLMÁN C. György-MEKIS D. János-Z. Varga Zoltán, reciti, Budapest, 2019, 469. 4 Jelen tanulmány is elsősorban az általuk kidolgozott eszköztárat használja. Lásd: Mieke Bal, Narratology, University of Toronto Press, Toronto, 2009,144-155., Wolf Schmid, Narratology, Du Gruyter, Berlin/New York, 2010, 99-117. Hányattatott történetében a leírást a felesleges részletként, narratív szünet' ként, esetleg az esztétikai funkció felől értékelik. Ez utóbbi funkción túlmutató érdeklődés a realista irodalomban akkor jelentkezik, amikor a leírás a valóság reprezentációjaként, referenciaként kerül értelmezésre, ám ebben a nézőpontban is hangsúlyos az az ekvivalencia, amely az antik ekphrasis műveleteken keresztül is megőrződő homogén egységét feltételezi. A Barthes által meghatározott referens ciális illúzió a leírás részleteit deiktikus mozzanatokként azonosítja, ahol a részlet a valósághatás felépítésének nyelvi jelölőjévé válik, elbeszéltsége arra szolgál, hogy igazolja: az elbeszélt tér valós, „a jelölés a tárgy és a kifejezése tiszta találkozása’.3 A modernség irodalma és az, hogy a narratológia kategóriái számolnak elkülöm böződésekkel (elsősorban a Mieke Babféle fokalizációra és a Wolf Schmidt által kidolgozott nézőpontpanelekre gondolok4 ) felvetik az egybe nem esés lehetőségét: a leírásban rejlő referencialitás a barthesű értelemben is illúzió, előfeltételezés, mely fel tételezés kijátszható. Az alábbi tanulmányban Szentkuthy Miklós Szent Orpheus Breviáriumának (továbbiakban: Breviárium) első három kötetében talál' ható arcképleírások, illetve két kiemelt arckép (Héloise és Izabella) összeírásom 47
