Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Bódi Péter: Szálka
nincs ott semmi. A piros kör egyszer csak eltűnik, majd közvetlenül alatta egy ugyanakkora sárga kör villan fel. Mire zöldre vált, az agyam újra összerakja, hogy még mindig a közlekedési lámpát nézem. Elindulok, és már az út közepén lévő járdaszigetnél járok, miközben eszembe jut, hogy nem ártana körbenézni. Valami ösztön bekapcsol, a második sáv előtt hirtelen megállók. Egy régi, fekete Audi közeledik, de még elég messze van, és amúgy is: nekem van elsőbbségem. Elindulok, és közben a lámpa ismét sárgára vált. Ránézek az Audira, és hirtelen meglepően közel van. A korábbi távolságba öntudatlanul is beleszámoltam azt, hogy lassítani fog, elvégre neki piros volt. Pedig nem lassít. De nincs baj, még így is bőven átérek. Lépek egyet, és közben mintha az Audi gyorsítana, sőt, már olyan közel van, hogy be is látok az ablakon: a szakállas, nagydarab sofőr a kormány alá bámul. A mobilját nyomkodja. Az anyósülésen egy vékonyabb, kopasz férfi ül. Hirtelen vállba veri a szakállast, még azt is látom, hogy mozog a szája, mire az autó hirtelen lefékez - pont abban a pillanatban, amikor én átérek a másik oldalra. A szakállas egyenesen a szemembe néz, olyan tekintettel, mintha én ütöttem volna el őt, majd rátapos a gázpedálra, és az Audi ismét gyorsulni kezd. Ezt a pillanatot választja ki arra, hogy beszóljon:- A jó kurva anyádat! Lassan mondja, élesen artikulálva, hogy minden szótagot tisztán halljak. Érdekes, de nem csesz fel, sőt: szánalmat érzek iránta. Kövér, vén fasz, tele szóróm gással. Valószínűleg minden este benyom hét-nyolc sört vagy két üveg bort, miközben halálra zabálja magát a zsíros, finomított szénhidrátos étrendjével. Még azt sem érdemli meg, hogy magamra vegyem a vergődését. Miközben az Audi elhajt, az úttest felé hajolok, majd egy határozott, széles mosoly kíséretében felmutatom a középső ujjam, majd oda is integetek. Az ilyen ember ellen a legjobb ellenszer az, ha megmutatod neki, mennyire nincs hatással rád. Ekkor az Audi váratlanul lefarol, majd először a kövér, szakállas férfi száll ki belőle, miközben megint az anyámról ordibál. A másik, a kopasz követi, de ő hangtalan, a kezében viszont észreveszek valamit, valami szerszám lehet, igen, egy 36-os csavarkulcs. Ismét a járdaszegélyen ülök, de most nem a sírással küszködöm. Emlékezni próbálok, és semmi. Egyszerűen nem rémlik, mi történt az elmúlt percekben. Ami még megvan, az az, ahogy megindulok a szakállas felé. A következő az, hogy véres kézzel állok a földön fekvő, eszméletlen kopasz fölött, mellettem a betört szélvédővel, amelyből egy csavarkulcs áll ki. De miért vertem be a szélvédőt? Ezzel kapcsolatban még csak a motiváció sem rémlik. A szakállas nyöszörög, sőt sír. A hangjából ítélve több csontját is eltörhettem. Az egyik fogát köpi ki éppen, és közben a kopasz felé kúszik. Úgy érzem magam, mint mikor néhány hónapja földhöz vágtam az előző mobilom. Nem ment rajta a net, ami előfordul, de gyorsan kellett volna egy info, és persze épp akkor baszakodott. Már akkor tudtam, hogy meg fogom bánni, hogy 45
