Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Kustos Júlia: Emelem poharam; A bálványok tehetetlensége (versek)
A bálványok tehetetlensége Ki közhelyekből távozik, börtönből szabadítja ki magát: falak közül és rácsok mögül, helyekről, amiket mindenki ismer, mégsem ért. Ki gyarmatosítja testét, aztán köldökébe szúrt zászlaját benzinnel locsolja, ki eddigi életét máglyára teszi, és most nézi, hogyan égnek a fotók: pöndörödnek a sarkok fel, olvadnak az arcok szét, tűnnek a pillanatok el - minden, amit már eleve bűn volt tartósítani -az végre látja a jelent: a szeretetet saját arcán - még ha emlékeiben meg is szólítja újra vágyait a maguk torz vicsorával, saját torz vicsorában. És még ha nem is mindig bánja,- vagy nem azért bánja, amiért érezte eddig, bánnia kéne, hogy nem tud féket kötni a szívére, a nyelvére, a testére, és néha visszaszáll az átnyögött hajnalokba, az üres, de annál lángolóbb kedvesek mellé, a magányos szobába, ahol nem tudott egyedül meglenni: ahova egyedül lenni ment / menni ment és maradni / nemet mondani / odaadni a benne éjszakákat átsíró gyereknek a csendet / a magáért élt 20
