Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Buday Bálint: A Szerző feltámadása (Beszédpozíciók és értelmezési stratégiák Tandori Dezső önkommentárjaiban)
107 Ha összevetjük a két vers beszédhelyzetét, szembetűnő, hogy míg az Hommage második és harmadik önmegszólító strófája látványosan elhatárolja a még „nem deszka-föld-álruhás” lírai szubjektumot az irodalmi hagyományként tételezhető „hűlő vetés”-től, addig a Halottaimhoz második strófája beszélőjének többes szám első személyű megszólalása már önmagát is régészeti leletként vizionálja: „Roggyan itt-ott a gyep, olykor kiásnak / egy parlagkövet, egy lókoponyát. / Kibukkanunk egyszer lassú talánynak; / ne találgassuk addig, még min át.” Az elhullott lovakkal való azonosulás gesztusa evidensen kínálja fel azt az értelmezési lehetőséget, mely a TH verseit lényegében kanonizált szövegekként tételezi, hiszen a kétértelmű Halottaimhoz cím a TH verseire éppúgy vonatkoztatható, mint az irodalmi hagyományra. Érdemes hozzátenni, hogy – ahogy arra Ferencz Győző rámutat – a TH kanonizálása már magában a kötetkoncepcióban is kifejeződik, amennyiben egyfelől a „második töredék” természetesen értelmezhető „kultuszrombolásként”, másfelől viszont az a gesztus, hogy az oldalpárok bal oldalán a teljes kötetet sorról sorra újraközli, egyúttal meg is menti a teljes kötetet.68 A verspár ugyanakkor arra is rámutat, hogy a kommentárok primer vagy szekunder státuszát feszegető kérdés alkalmasint fordítva, a versre vonatkoztatva is feltehető, amennyiben bár a Halottaimhoz című vers természetesen önálló szövegként is megállja a helyét, mind tematikusan (irodalmi hagyományhoz való viszony), mind motivikusan (gyep, lókoponya), mind pedig a versformát tekintve (négysoros, vegyes ritmusú, keresztrímes strófák) erősen kapcsolódik az Hommagehoz. Az immár kanonikusként tételezett szövegre való rájátszás arra belátásra való rámutatásként értelmezhető, hogy a „hagyományban való benne állás” bizonyos értelemben minden autonómnak tételezett irodalmi szöveget szekunder irodalommá „degradál”. Aligha véletlen, hogy Tandori a TH cikluscímeit is egytől egyig éppen olyan későbbi (saját) művekkel és kötetcímekkel „állítja párba”, amelyek a Töredék... (egyszersmind a Tandori-líra és általában a művészet) megelőzöttségére hívják fel a figyelmet: az Egy part kövei Szabó Lőrinc Semmiért egészen című versét megidéző Vagy majdnem az kötettel, a Kert ciklus Kosztolányi Dezső Vers – Csáth Gézának című verséből származó Az Éj felé kötettel, a Vissza az égbe pedig az A. Rimbaud a sivatagban forgat című verssel – mely cím azonban, ahogy arra Tandori számtalanszor felhívta már a figyelmet, az Eszméletet megidéző Egy talált tárgy megtisztítása című kötet eredeti címe lett volna – kerül párhuzamba. Ez utóbbi azért is szerencsés választás, mert az implicit József Attila-utalás mellett egyúttal explicit módon Arthur Rimbaud-t is megidézi, ahogy teszi ezt Marcel Duchamp-mal a Nyers ciklus és a Duchamp-öröknap című képvers párosítása révén. ▼ 68 Ferencz, i. m.
