Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 10. szám - Fenyő Dániel: Lám, jókedveink mivé lettek (Parti Nagy Lajos: Hadd legyek hűs. Összegyűjtött versek)
96 bár ezek a figurák szintén fiktívek voltak, túlmutattak az őket körülvevő immanens szövegvilágon. Az ukrónia segítségével visszahozott József Attila öregkori verseihez, vagy a Leopold Bloom apjának, Virág Rudolphnak az emigráns honfibúval kevert pajzán dalocskáihoz bizonyosan másképp viszonyulunk, másképp olvassuk őket történeti és irodalmi ismereteink okán, mint a Parti Nagy-féle nyelvdara által generált, ontológiailag bizonytalan Dumpf Endre költészetét. Ez a más pedig az irodalomolvasás antropomorfizáló jellegével áll összefüggésben. A decentralizált, retorizált beszédmódokhoz is szükségszerűen valamiféle arcot rendelünk, a megszólalás hitelessége pedig az arcadás sikerességén múlik. Ezért emelkedik ki az életműből a Szódalovaglás, amely a személyesség és az ironikus, szubstandard kifejezésekből, szójátékokból és dallamtapadásokból építkező nyelv megrendítő találkozásaként jellemezhető. A kötet bár lírai töredékek gyűjteménye, egy olyan (ál)narratív struktúrába rendeződik, amely plasztikusan rajzolja ki egy államszocializmus díszletei között élő kisember vergődését. Az itt megalapozott költészet a személyes beszéd, az egzisztenciális létszorongatottságról való megszólalás érvényes és követhető módozatait dolgozta ki. A ma forgalomban lévő alanyi, vallomásos beszédmódokat azonban kísérti annak a veszélye, hogy bezárkóznak saját személyességükbe. Az identitás alapú szubjektivitás őszintesége gyakran érdektelen magánproblémává válhat, a politikai elköteleződések kinyilvánítása pedig poétikai teljesítmény nélkül ritkán többek szimpatikus állásfoglalásnál. Parti Nagy Lajos költészete azonban nem a személyesen keresztül talált meg valamiféle társadalmi vagy politikai közös nevezőt, helyette a művészet autonómiáját képviselve az irodalmi nyelvben mint a leginkább közös kódrendszerben találta meg a személyeset. Olyan beszédmódot alkalmazott, amelyben nemcsak megfér egymás mellett az őszinteség tragikuma és az ironikus szövegszervezés, hanem éppen ez teszi hitelessé a beszédet, amely az intertextualitással, az iróniával, valamint a költői képek egymásra épülő komplex szerkezeteivel nyílik ki a közös felé. Személyessége univerzális személyesség, amely a költészetének „érthetetlen érzelmességéből”10 táplálkozik. Parti Nagy életműve két irányú projektként képzelhető el. Egyfelől az irodalmi hagyomány emelkedettségét lefokozó, ironikus műveletként, másfelől pedig az emelkedettség és az érzelmesség hétköznapi világba való visszacsempészéseként értékelhetjük. A Szódalovaglás inkább az utóbbi. Vegyünk egy példát, a 179. darabot, amely a kötetben szereplő töredékes szonettkoszorú része (Parti Nagy Lajos költészetének csúcsai egyébként valahol itt, a Szódalovaglás szonettjei között találhatók): ▼ 10 Bojtár Endre széljegyzete. Margócsy István, Parti Nagy Lajos: Esti kréta (Margináliák). 2000, 1995/10., 52–57., 53.
