Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Varga Emőke: A mozgásban lévő olvasó (Urbanik Tímea: Prózazsilipek. Intratextualitás Mészöly Miklós prózájában)
111 felhasználva, a Lakoff–Johnson-féle metaforarendszerre, Tolcsvai Nagy Gábor és Faragó Kornélia téri orientációval kapcsolatos elméletére építve tárgyalja – feltérképezve az oeuvre egészében – a mögöttiség szemiózisát: bemutatva egyrészről a mögöttiség szövegterek képi dimenzióinak felépítésében betöltött szerepét, másrészről annak folyamatát, hogy a konkrét látvány miként teszi lehetővé az átvitt értelem megformálását. A folyamatot a szerző egy, az írói öntudatra ébredést felidéző szöveghely, a „»hátmögötti értelemmel megtelítődő« jelenségek” és a „mészölyien újraértelmezett realizmus” (176.) koncepciójának taglalásával kezdi, majd egészen addig a pontig kíséri nyomon (kronológiai szempontokat is érvényesítve), amíg az írói szemléletrendszerben a mögöttes elsődleges szerepe nyilvánvalóvá nem válik. Tudniillik olyan metaforák kontextualizálása és koherens egymásba építése, mint a maszk és a takarás, valamint a hozzájuk kapcsolódó prózai szövegterek (a vásár vagy a hátmögötti város tere) megkonstruálása által. E fejezet szintézisei és argumentatív részletei különösen ihletettek, például azokon az oldalakon, ahol az írói magatartás „belül lét kívüliségéről” vagy az idegen alakjában, a krónikás elbeszélői pozíciójában reprezentálódó mögöttiségről van szó (189–192., 199–205.). Kiemelendő továbbá a kötetegész szerkezetének átgondoltságát bizonyító meglátás is, mely a mögöttiség kérdését az előző fejezetben tárgyalt „másképpen” kérdésével hozza termékeny összefüggésbe („A mögöttiség a másképp mondás helyzetét teremti meg és a másképp láttatás perspektívájának helyét jelöli ki, ezzel igyekszik létrehívni az olvasóban is e másfajta nézőpontot” [206.]). A Térképzet-fejezet mögöttiségről szóló szövegegységének mintegy „párdarabjaként” olvasható a közöttiség életműbeli szerepét tárgyaló tanulmány. Eredetiségét elsősorban három Mészöly-mű (Saulus, Megbocsátás, Ahol a macskák élnek) térorientációs szempontú elemzése adja, illetve annak felismerése és példázása, hogy „a közöttiség nyugtalanító sávjában” történő „még és már nem megnevezhető” valami (214.) Mészölyt egyrészről mint időbeli, másrészről mint térbeli, harmadrészről mint kronotopikus jelenség (lásd úton lét metaforája) is foglalkoztatta. A Prózazsilipek a további kutatói gyakorlatot akár közvetlenül is segítő mellékleteket is tartalmaz: jelentős terjedelemben (több mint 30 oldalon keresztül) közöl a Zsilip szövegvariánsainak kéziratairól és nyomtatott szövegközléseiről készített másolatokat, köztük például a filológiai szempontból unikális, Tolna megyei Kis Újságban 1947. október 11-én publikált szövegváltozatot. Kétségtelen, hogy Urbanik Tímea a Mészöly-életművet három értelmezői perspektívából (a szövegvariánsok genetikai kapcsolatainak; a nagyepikai forma és a térképzés jellemzőinek nézőpontjából) is megközelítő Prózazsilipek című kötetével érdemben járul hozzá a Mészöly-kutatásokhoz – s ezt nemcsak azért állapíthatjuk meg, mert az írások akár textológiai-filológiai vonatkozásban, akár az egyes művek értelmezése szempontjából képesek tovább vinni a kritika eddigi
