Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 10. szám - Horváth Florencia: Pihenőpontok az érzékenység útján (Hajdu Levente képeire)
72 Négy. Egyes esetekben nehéz eldönteni, merre haladunk. Ahogy a mindennapokban is sokszor csak utólag jövünk rá, hol tartottunk az előző évben, hol tartunk most, úgy itt is csak Mezőkövesd azonosítása után ismerjük fel Párizst, Szarajevó nyugtázása után vesszük észre Debrecent. És a kettő között annyi minden keveredhet, hiszen egy aluljáró végül is csak egy aluljáró, egyedül az nem mindegy, hova vezet, milyen éghajlaton borul ránk a fényes felszín. Egy szemeteszacskó darabja a villanydróton mindenhol a környezetszennyezés jelképe lesz, de ahol masniformában tekeri a zsinórok köré a nejlont a szél, abban az országban mégiscsak elhisszük, hogy egy kicsit minden szebb lehet. Keverednek az útvonalak, a tájak, az emlékek síkján rajzolja magát újra a térkép. Öt. Kilenc év alatt fel lehet fedezni a világot és lehet közben végig egy helyben ülni. Kilenc év alatt fel lehet nőni és meg lehet öregedni. Kilenc év alatt kilencszer lehet cégnevet változtatni, székhelyet cserélni. Kilenc év alatt meg lehet szeretni Párizst, el lehet hagyni Mezőkövesdet, kilenc év alatt meg lehet szeretni Mezőkövesdet és elhagyni Párizst. És persze nem mindegy, ez a kilenc év, melyik kilenc év. Nem mindegy, hogy szerelmesek vagyunk-e, nem mindegy, hogy járványhelyzet van-e, nem mindegy, hogy jut-e idő strandolni, vagy csak valahonnan magasból nézve vágyjuk a vizet. Nem mindegy, hogy a nap végén, vagy kilenc év után van ott, aki megkérdezné, merre jártunk. Hajdu Levente képei elmesélik, összesűrítik az időt, lezárnak egy utazást azzal, hogy a sok egymást keresztező út után felsorakoznak, most már ők keresztezik a másik útját, a miénket, azzal, hogy itt vannak.
