Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 10. szám - Két végtelen között az ember (Patkós András akadémikussal Staar Gyula beszélget)
42 bizonyítványa. Ez ma már nem divat. Gyermekeimre sem volt jellemző. Ez a hozzáállásom tükröződik abban, hogy bizonytalan voltam, mivel szeretnék foglalkozni. Először a történelem érdekelt. Általános iskolásként történelmi alakok életrajzait olvastam. Tanári biztatásra Napóleonról írtam 10-12 oldalt, ami egy hetedik osztályosnak nagy munka. A Szemere utcai általános iskolában nagyon jó magyartanárnő tanított, ő is hatással volt az érdeklődésemre. S akkor jött a középiskola... – Melyikbe jártál? – A Radnóti Miklós Gimnáziumba kerültem 1961-ben, ami akkor lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem újabb gyakorlóiskolája. – Jó gimnáziumot választottatok. – Igen, de nem az iskola akkor még nem is létező hírneve vitt oda, hanem az a furcsaság, hogy abban a gimnáziumban volt orosz tagozat, s nekem egy gyermekkori élménytől indíttatva az ötödik kerületi általános iskolában az volt a mániám, hogy megtanulok oroszul. Magam találtam ki, hogy orosz tagozatos osztályban szeretnék továbbtanulni. Szüleim beleegyezően aláírták a jelentkezési lapomat. A Radnóti korábban leánygimnázium volt, és éppen az orosz tagozatos osztályok lettek az első koedukált évfolyamok. Mi, fiúk, igencsak kisebbségben voltunk az osztályban. Visszatérve az érdeklődési területemre, engem nem pusztán az irodalom, hanem kifejezetten az orosz irodalom vonzott nagyon erősen. Mindez máig megmaradt. A Radnóti Gimnáziumban nagyon erős, versengő társaságba kerültem. Jó tanulóként úgy éreztem, hogy minden versenyen el kell indulnom. Kezdődött másodikos koromban a földrajz országos tanulmányi versennyel, folytatódott a kémiával, és a gimnáziumi éveimet végigkísérte a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok feladatmegoldó versenye, legfőképpen a fizikarovaté. – Ki adta a kezedbe a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokat, a KöMaL-t? – Ezt egészen pontosan meg tudom mondani. Számodra is ismerős a név: Simonovits András, aki a kortársam, és nagyon jó barátom. Bátyja, Miklós a magyar matematika egyik fő kutatási irányában, a gráfelméletben és a kombinatorikában szerzett nemzetközi hírnevet. Ő akkor már negyedikes, mai számozással tizenkettedikes volt, és azt mondta öccsének: itt ez a lap, benne jó feladatok, tessék megoldani azokat! – András is neves matematikus lett, a közgazdaság-tudományban hasznosítja ezt a tudását. – Így van. Behozta az osztályba a KöMaL-t, mutatta azokat a feladatokat, amelyeket sikerült megoldania. Persze, a megoldásukat nem mondta el. Említette,
