Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 10. szám - Móser Zoltán: Egybeköttetett tekintetek

35

Maga is többször fordított a sorsán. Gyermekkorát és kora ifjúságát földművelő szerszámok és szaporodó könyvek között töltötte, paraszti munkát végezve egy másfajta élet igézetében, vonzódás és kényszerűség feloldhatatlannak tetsző kettősségében; s amikor lehetőség nyílik rá, elfordul az ősi örökségtől: traktorosnak szegődik; és hamarosan bekövetkezik a végső lázadás is: keszthelyi jóakarói és az Írószövetség segítségével 1953-ban egyetemista lesz Pesten, s bölcsészhallgató.” De az egyetemi órák helyett inkább a Széchényi Könyvtárba járt. A műveltségét – többek között – Tolsztojt és Csehov, Kosztolányi és Németh László, Juhász Ferenc és Nagy László könyveit olvasva szerzi meg, hogy ezeken felnőve megírhassa, nekiszabadultan megírhassa a hazulról hozott életanyagot.2

„Mert ha az ősi örökségnek, a földhöz ragasztó életmódnak hátat fordított is, az élményeit és emlékeit, a gondokkal együtt, magával hozta. S nem is akart tőlük szabadulni.” Ő lett, ahogy Ágh István jellemezte, a magyar paraszt-Csehov. (Nekem most, újraolvasva, a stílusáról az jut eszembe, hogy ez Mándy Iván és Mészöly Miklós ötvözete, amelynek alapja a falusi élet – a mi volt életünk.)

Felmentés és megbocsájtás – egy rövid és egy hosszabb gyónásról

Már egyszer írtam erről, de felidézem, valamikor egy társaságban azt mesélte Kormos István, amikor a nagymama elzavarta a templomba gyónni – nemcsak illett, nemcsak szokás volt, hanem kötelező is – Tihamér atyának nagy bátran azt vallotta, ő semmi bűnt nem követett el. És arra a kérdésre, hogy nem is paráználkodtál, a reá jellemző mosollyal azt mondta, „akkor majdnem megtörtem!”

▶

Csanaki Jancsi, az Arizonai Jack térdepel című Szabó István-novella fiataljának – az iskola miatt is – kötelező volt havonta gyónni és áldozni. Ő, a gyermek Kormossal ellentétben, az előző napon készített hosszú listával lépett be a gyóntatószékbe. Olyat is meg akart gyónni – olvassuk –, amelyet még nem követett el, de elkövethetett volna.

Mikor hozzákezdett Jancsi a vétkei felsorolásához, a „félig leeresztett szempillái mögül látta, hogy egy idős és kövér barát ül a gyóntatószékben, aranykeretes szemüveget visel, és néha bólint az ő akadozó szavaira. (...) A zsebében lapuló listát már ebéd után elolvasta ötször-hatszor, és most, hogy a bátorsága megjött, sorra eszébe jutott minden bűne, sorolta egymás után. Hazudtam, csúnyákat mondtam, káromkodtam. Rosszat kívántam másoknak. Csúfolódtam.

▼

2 Szabó, Iskola a magasban, 385.