Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 10. szám - Villányi László: Sajgó káprázat (Parancs János emlékének)

28 Villányi László Sajgó káprázat Parancs János emlékének Parancs Jánossal 1977 őszén, a Radnóti Biennálén találkoztam először, röviddel Kormos István halála után. Egy későbbi versében róla írta: „ne láttam volna leg­alább / október hatodikán / a gyanútlan áldozatot, / az aggastyánná vénült, / ördöngős, vidám fiút”. Akkor már olvastam Fekete ezüst című kötetét Kormos jóvol­tából, ő pedig tőle hallott a „győri szentháromságról”, az együtt induló fiatalokról, Borbély Jánosról, Pátkai Tivadarról és rólam. Törzshelyünkön, a „Magyarosban” beszélgettünk, és Kormos szellemisége olyannyira jelen volt, hogy úgy éreztem, János vette át az örökségét, ugyanúgy számíthatok az ő figyelmére, barátságára is. 1978-ban őt kértem meg, hogy a Fodor András által szervezett hagyományos elsőkötetesek bemutatóján beszéljen a Délibábünnep című könyvemről, melyet Kormos István szerkesztett. Rendkívüli jóindulattal, empatikusan szólt, ráadásul a szöveget közölte a Pete György szerkesztette Életünkben, a kor egyik legizgalma­sabb folyóiratában. Az első találkozást követően hamarosan ellátogathattam otthonába, meg­ismerhettem feleségét, Katit és kislányát, Pannit. Az első találkozást számtalan követte, újra meg újra láthattam édesanyja fényképét, Pátkai Ervin kisplasztikáját, többször adta kölcsön az emigrációban élők valamelyik könyvét. Az ő jóvoltá­ból ismertem meg Sipos Gyulát, „Fifre urat”, aki Albert Pál néven publikált, s Párizsban megkaptam tőle Márai Sándor: Föld, föld című kötetét, ami nagymérték­ben hatott arra, miként gondolkodjak a hatalomról, az „emberarcú szocializmus” lehetetlenségéről. János mutatott be Karátson Endrének is, aki bensőséges bará­tom lett, miként Deák Laci is, akinek 1979-ben jelent meg a János által szerkesz­tett, Magasles című kötete. Gyakorta felkerestem a Magvető Kiadóban is, ahol feltűnt, hogy szobája mennyire sivár, egyetlen képet sem tett ki a falra. Ez akkor változott, amikor Deák Laci is a kiadóban kezdett dolgozni. Egyszer betoppant Kukorelly Endre, megköszönte Jánosnak, hogy az általa fontosnak gondolt verseit válogatta be egy antológiába. Ő szerkesztette többek között Takács Zsuzsa, Kálnoky László számos kötetét, Tolnai Ottó válogatott kötetét, akikről rendkívül elismerően beszélt, és olyan elfeledett költőket emelt ki a feledésből, mint Gulyás Pál vagy Palasovszky Ödön. Nem szabad megfeledkezni műfordítói tevékenységéről sem, neki köszön­hetően olvashatók magyarul René Char, Tristan Tzara, André Breton és Philippe Soupault versei, és ő fordította le Blaise Cendrars A villámsújtotta ember című regé­nyét. Vele és Deák Lacival a Magvetőből az út többnyire a „Grinzingibe” vezetett,

Next

/
Thumbnails
Contents