Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Baráth Tibor: „én hiszek a vers hatalmában” (Győri László: Aki ha voltam – Egybegyűjtött versek)

olvasat vagy átvitt jelentés kevésbé adódik - sok kreatív energia, fantázia nem szabadul fel ezekben a darabokban. Ugyanígy üresnek érzem a PárizS'élményt lefestő dalokat, problémásnak a Szülészeti osztály kiindulópontját, miszerint a nőt hazatértekor máris tuszkolná a férfi az ágyba, még inkább A második Jézus történetét, mely szerint József, a „megsebzett barom” teherbe akarja ejteni Máriát, miután az „bevallotta” az angyalt... „Nem kell megírni mindent, / ami eszünkbe jut”, idézhetném fel az egyik kötetbeli vers felütését (Mentsd meg, Uram, a lelkeinket!). Főleg abban az esetben, ha a fokozottan lírai, szinte énekelhető szövegek létrehozására jó példákat találunk a Fordított pohárban. E verseket a zeneiség tartja egyben, minden tudatos logika, és a szerzői értek mezés szerinti szövegalkotás a háttérbe szorul, amikor az akusztikai jegyek és összehangzások válnak elsődlegessé (ilyen a Hűlt helyén farkasoknak, az Erdő, a Halálfúga például). Nemcsak esztétikai szempontból lehet értékesnek nevezni ezeket a szövegeket, hanem az életmű egésze felől is, hiszen nem feledhető el a költő korábban megfogalmazott elve, miszerint az ilyen ihletett, tiszta, ömörvényű darabokat tartja ő is ideálisnak, kiemelkedőnek.

Az eddigi utolsó teljes kötet szintén a számvetésnek ad teret, éles határvonal nem húzható az életművet záró könyvek között, mert hasonló módon, ugyanolyan eszközökkel firtatja a múlandóság titkát. Vajon a költeményei túlélik-e majd a költőt, teszi fel a kérdést az Éjszakai hídban, vajon a versekbe zárt emlékek és érzelmek elegekbe ahhoz, hogy megőrizzék, ki volt egykoron? „A napok forognak / egyetlen nap körül, / a tegnap, a holnap / eggyé időtlenül” - írja A ház előtt című szövegben. Mint a versekből összeáll, az a legfontosabb kérdés, hogyan lehet, ha lehet egyáltalán, érvényesen beszélni a személyiségről - olyan aspektusból, ahol a múltbeli én elmosódik, a jövőbeli talán csak illúzió. Egybeesik az identitás önma' gával, van formája, vagy csak esetlegesen áll össze olykomolykor; van a pillanatnyin túl maradandó? A

zozotas könyv

amellett foglal állást, hogy az irodalmi mű képes magába olvasztani az identitást, sőt a feltárás is lehetővé válik, az alkotás, ahogy A hely ízéből kiolvasható, olyan térként fogható fel, melyet a lírai én tölt fel: „ez a hely örökre te vagy”. Ilyen szempontból egészen különleges az a belső ciklus, mely szonettekből áll össze, és azt a kérdést járja rögeszmésen körül, hogy miben más ő a többi emberhez képest, vagy miben azonos - vagy miben mások és azonosak ők vele. Bár ezek a versek gondolatban gazdagok, élvezhetőbb az a pár kísérlet, ami a kortárs tendenciákhoz csatlakozik, mint a testpoétika körébe sorolható A koponya szól és Apokalipszis, amelyek tágítják és színesítik az életművet, jót tesz a korpusznak ez a néhány új vonás és megközelítésmód. Az elköszöntek szintén hozzáad a kötet változatosságához, mert bár társadalmi témák ábrázolására koráb' ban is

találunk példákat, markánsabbá teszi a kötetet, hogy közvetetten érinti csak a problémákat (e szövegben például a fiatalok külföldre való költözését). Az Olomsúlyok pedig technikailag újítja meg a költészetet, hiszen minimálisra 102