Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 9. szám - Egy csikk búcsúszavai (Zelei Miklós hagyatékáról, posztumusz könyve kapcsán – Filep Tamás Gusztáv, Gazsó L. Ferenc és Pethő Sándor beszélgetése)
jellemző, hanem különösen az életművének erre a sajnos utolsónak bizonyult szakaszára is. Tudta, mikor lesz itt az ideje, hogy épp azt a drámát megírja, folyamatosan dolgozott a regényén, várta, mikor érik be az egyik, mikor a másik. A regényből egyébként korábban apró részleteket mutatott, nem tudom, a Gyilkos idők ezekből nőtt-e ki, ám valószínű, hogy igen. Mindenesetre tíz-tízegynéhány évvel ezelőtt a Háry János köztársasága című regénytervét dédelgette. Azt is tudta, mi az, amit a színdarabjai közül színpadra szán elsősorban vagy először, és mi az, amit mindenképpen meg akar jelentetni önálló kötetben. Ezt a Situs inversus kapcsán láttam közvetlenül; erről az Ady-drámájáról tudta, hogy könyv alakban kell megjelentetnie. Szerencsére aztán eljátszották színpadon is. Ezt a könyvet, az Egy csikk búcsúszavait tehát tudatosan, koncepciózusán építette föl, függetlenül attól, hogy kellettek hozzá a korábbi vagy „útközben” szerzett egyéni élmények, amelyekből az egyes írások megszülettek. A műfajt meghatározni nem tudom pontosabban, számomra ez olyan - gyakran költői - tárcanovella-ciklus, amelyben nagyon érdekesen szemlélhető Miklós egyik jellegzetes vonása: legtöbbször a kisempíria, az adatkutatás, a pontos adatfeljegyzés adja a szöveg alapját, és gyakran erre épül egy ezoterikus, akár hermetikusnak is nevezhető réteg: a kisempíria alapján összegyűjtött adatsor abszurd világba emelődik. Pontosabban én inkább groteszknek nevezném ezt a világot. Eredeti jelentése szerint az abszurd, legalábbis stílusirányzatként, valamiképpen az értelmetlenséggel, valamiféle képtelenséggel függ össze. (A filozófiában, ahogy Camus-nél olvashatjuk, persze sokkal összetettebb, vagy inkább másértelműbb, de maradjunk most a saját pászmánkon.) Itt azonban olyan képtelenségről van szó, amely a valóságban megtörténik. Különböző, első pillantásra akár egymást kizárónak tetsző esztétikai-prózapoétikai síkok vannak itt összeépítve, akár kontaminálva. Pethő Sándor (PS): Ez az utolsó kötet számomra bizonyos szempontból kísérleti jellegű. Nem az írói világkép változik, hanem az írói eszközök bővülnek. Itt ugyanis az író üzenetét nem pusztán a „főszöveg” közvetíti - hanem a hozzá kapcsolódó, közösségi médiában gyakori kommentek formájában megfogalmazott megjegyzések együttesen hordozzák. Ennek előképét én már A kettézárt faluban is látom, ahol 3-4 szövegréteg épül egymásra, jóllehet, a rétegek kontaminációja a kötet riportkönyv jellegénél fogva nem valósulhat meg. Az Egy csikk búcsúszavai szerintem jól elhelyezhető lesz az életműben. Annál több nehézségük lesz az irodalomtörténészeknek az életmű egészével. Kétségtelen, hogy itt is lesznek megbízható közép-európai támpontok Jaroslav Hasektől Mrozeken át egészen Kafkáig visszamenően. De kétségtelenül lesznek nehézségek is. Az egyik ilyen nehézség biztosan az lesz, hogy impozáns életműről van szó. Terjedelmi szempontból vitathatatlanul. Most nem tudok pontos számot mondani, de emlékeim szerint Miklósnak nagyjából húsz kötete jelent meg. Ez az életmű műfaji tekintetben is nagyon sokrétű: beletartoznak a riportkötetek, nem utol47
