Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Klajkó Dániel: Az áldozat mintázatai (Harag Anita A Lánchíd északi oldala című novellája és Halász Rita Mély levegő című regénye)

amelyben az elbeszélő-hős és a férfi beszöknek egy romos, elhagyatott házba, ugyanis az eltérő olvasásmódozatok mentén két szemantikai összefüggésben is láttatható a narratív momentum:

„Megáll egy ház előtt, kicsit romos, az egyik hatalmas kétszárnyú ablak üvege betörve. Fényképezi a törést, a ház oldalán végigfutó borostyánt. Bent is jó lehet, mondja, odamegy, meglöki a kaput befelé, nem nyílik. Rám néz, szeretne bemenni. Én nem szeretnék, ne hülyéskedj. Tudja, hogy szeretnék bemenni, ne is ellenkezzek. Ne ellenkezz, nézzünk be. [...] Senki nincs itt, simán bemehetnénk, ide be kell menni, ismételgeti, és újra megpróbálja belökni a kaput, most kicsit erősebben. Sikerül. Nem csinálunk semmit, csak megnézzük, milyen belülről, mondja. Ne féljek, ő már rengetegszer ment be elhagyatott házakba, a kutyát se érdekli.

Megyek utána.” (59.)

A házba történő betörés, illetve a későbbiekben az oda való vissza-visszajárás („Szerettem itt, ahogy a házban is szerettem, oda is én akartam visszamenni. Megszerettem a kertet, a mintás tapétát, a lyukas kádat.”, 66.) a nő akaratával ellentétes behatolás módján is olvasódhat, ebben az összefüggésben pedig a házfalon futó borostyánt és a törött ablakokat fényképező férfi jelenete összemontírozódik azzal a jelenettel, amikor az ébredező nő testét fotózta: az üresen álló építmény „meghódítása”, az oda történő behatolás ugyanolyan egyenlőtlen viszonyt ábrázol, akárcsak a női test fotózás általi „birtokbavétele”, ami a másikon való akarat érvényesítését is implikálhatja így. A betöréses epizódot tekinthetjük a szövegegész narrációs technikájának narratív tükreként is, amennyiben a későbbi elfogadással, a sajátként történő feltüntetéssel („oda is én akartam visszamenni”) a cselekmény szintjén magába sűríti a Lánchíd narrato-poétikai formajátékának egészét. Másfelől pedig a ház és a női test összeíródásával az építmény a női szubjektum térmetaforikáját is leképezheti: miként a férfi intencióját átvéve a nő saját intenciójaként tünteti fel a ház betörésének újbóli megismétlését, úgy láttatja a narráció a férfi megnyilatkozásain, gondolkodásalakzatain és percepcióján keresztül önmagát és a diegézis világát. A szövegegész viszonylatában ez odáig vezet a narrációs technikában, hogy a kezdeti elbeszélői szólam kisatírozza narrátori szubjektumát, attribútumait és ágens pozícióját: a Lánchíd az egyébként is névtelen nőelbeszélőt még tovább arctalanítja ebben az aszimmetrikus hatalmi és nyelvi térben. Mindezt úgy modulálja e novella, hogy az utolsó bekezdésnek egésze már függő beszédben íródik, s a férfi megszólalását adja közre, ami a másik perspektíváján keresztül láttatja a kezdeti narrátort és a narráció révén felrajzolt, narratív környezetet:

34