Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Meiszterics Adrienn: Az újrahasznosítás kontextusai (Az új emlékezete. Az újrahasznosítás poétikái, szerk. Mészáros Márton, Pataki Viktor)
151 Meiszterics Adrienn Az újrahasznosítás kontextusai Az új emlékezete. Az újrahasznosítás poétikái, szerk. Mészáros Márton, Pataki Viktor A Tempevölgy gondozásában még 2019-ben megjelent Az új emlékezete című tanul mánykötet már az alcímében – Az újrahasznosítás poétikái – is kifejezi azt, amit a kötet előszava célkitűzéseként jelöl ki: „a hagyománynak az újrahasznosítás különböző műveletein keresztül történő újrafelismerését, megszólaltatását” (5.). Amint az az előszó későbbi pontján kiderül, a kötetben szereplő tanulmányok „meglehetősen szerteágazó módon” (6.) tárgyalják az irodalmi újrahasznosítás lehetőségeit: a valóság imaginárius általi beépítésének kérdése, az életművön belüli és korszakokon átívelő újrafelhasználás gyakorlata egyaránt megjelenik a kötet írásaiban, amelyek ugyan nem alkotnak önálló fejezeteket, mégis az egymást követő tanulmányok többnyire az irodalmi újrahasznosítás azonos vagy rendkívül hasonló módja mentén közelítenek tárgyukhoz. Ez alól éppen a kötet nyitódarabja képezhet kivételt, Konkoly Dániel tanulmánya, ugyanis sajátos módon, több szinten értelmezi az újrahasznosítás lehetőségét Marno János Nárcisz-versei és Ovidius Methamorphoses című művében. A rendkí vüli részletességgel elemzett Marno-versek az értelmezésben nemcsak mint tematikus szinten megjelenített Ovidius-átiratok szerepelnek, hanem Konkoly szerint az ovidiusi poétika szerkesztésmódja hasznosul Marno János szövegeiben is. Mindez nemcsak azért válik kiemelten fontossá, mivel egy ehhez hasonló szoros értelmezés által a Marno-szövegek k ánonbeli pozíciója is megváltozhat, hanem mivel a tanul mány felteszi a kérdést, „hogy képesek lesznek-e Marno költeményei beleszólni abba, hogy miként is olvassuk a Methamorphoses t” (25.). Ezt követi Mészáros Márton tanulmánya, amely az intertextualitás elemzésén keresztül Kovács András Ferenc két versében mutatja be az irodalmi újrahasznosítás lehetőségeit. A szöveg ismerteti az irodalmi „upcycling” lehetőségeit, kiemelve azt, hogy ez a fajta „kulturális újrahasznosítás gyakran a felejtés fogalma felől ragadható meg” (29.). Ezt követően Kovács András Ferenc Psalmus Transsylvanicus című verse alapján mutatja be, miként éled újra a vizsgált KAF-szöveg által a reformáció kori hagyomány egy darabja. Az elemzés arra mutat rá, hogy az intertextuális felidézés által a 90. zsoltár (kultúr)történeti szerepe is megmutatkozik, azaz nemcsak bizonyos szövegrészek átvételéről van szó, hanem a zsoltár „kulturális és főképp kisebbségi léttel és így a nemzeti identitással kapcsolatos funkcióiban kerül újrahasznosításra” (35.). A tanulmányban másodikként elemzett
