Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 7-8. szám - Pál Sándor Attila: A múlt mint munkahely (László Ferenc: Honi bestiárium és György Péter: A gyanútlanság vége)
124 Hogy mennyire nem irodalomtörténetről van szó, hanem sokkal inkább okosan csevegő, igényes ismeretterjesztésről, azt rögtön az első, Abody Béláról szóló írás megmutatja. „A gyomorfekélyesen humortalan években üdítőleg hatott bohém derűje, basszusban eldörmögött tréfáinak áradása, s a zordan pártszerű autodafék színterein elcsodálkoztak feleselésre kész svádáján, a hivatalos sorvezetőt mellőző gondolatmenetein.” (12.) – megannyi léha állítás, a jó mondat oltárán áldozó fecsegés, aminek semmi helye nem lenne irodalomtudományos munkában, cserébe viszont jó, horribile dictu – szórakoztató olvasni. Mind a harminchárom szerzőről alapos és érdekes portrét kapunk. Ezek voltaképpen mind olvasási ajánlatok, tehát nem arról van szó, hogy László Ferenc végig nyálazta helyettünk ezt a sok poros, antikváriumok és könyves szekerek polcain életüket szomorúan tengető műveket, s így hál’ Istennek nekünk már nem kell, illetve itt van egy ügyes kézikönyv, egy kivonat, Nemkötelezők röviden ; hanem valóban kedve támad az embernek Abodyt, Illés Endrét, Nagy Endrét olvasni (igazán talán csak Kovai Lőrincet és Pekár Gyulát nem). Szerteágazón irányítja olvasmányokhoz az érdeklődőt, s korántsem csak a tárgyalt szerzőkéihez. Az egyes írások az írók neve szerint, alfabetikus sorrendben következnek, Hegedüs Géza Arcképcsarnoka is eszünkbe juthat – vagy a Búvár Zsebkönyvek egy soha el nem készült, Elfeledett írók című kötete is lehetne, az Egyszervolt állatok 6 mintájára (ugye: bestiárium). László fókuszpontjai és vesszőparipái elég pontosan azonosíthatók. Ahol a zeneirodalom, a színház, az opera is belejátszik a képbe, ott fénylik fel igazán a szerző tolla, ott kap új lendületet és jön igazán indulatba. Bár egyébként is imponáló könnyedséggel ír, ezeknél a szakaszoknál tényleg szalad a szöveg, élvezettel rajzolja fel a teátrumi viszonyokat, a miliőt, a díszletet, a színházépületet is akár, s ha a szerzőnek volt drámaírói tevékenysége is (pl. Bánffy Miklós, Háy Gyula, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Illés Endre, Karinthy Ferenc stb.), akkor arról biztosak lehetünk, hogy bőséggel lesz szó, akár érdemein felül is, akkor is, ha marginális író életművének marginális szeletéről van szó. Például Heltainál is a színpadi, társasági, pesti forgolódásra esik messze a legnagyobb hangsúly, holott remek regények, versek, novellák szerzője is, nem beszélve a közelmúltban kiadott naplójáról, melynek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.7 Másik – bevallott – elfo gultsága a kitüntetett figyelem a kabarészerzők iránt, ami a legjobb szövegeket is eredményezi. Darvas Szilárdnál a figura és a felvillantott írások (az újra kiadandó paródiakötet!) érdekességén túl elgondolkodtató az egykorú közeg felmerülő vádja, hogy tudniillik elaprózta volna tehetségét, adós maradt a nagy művel – ez ▼ 6 Farkas Henrik, Egyszervolt állatok (grafikus: Veress László). Móra Könyvkiadó, Budapest, 1986. 7 Heltai Jenő, Négy fal között. Naplójegyzetek 1944–1945 . Magvető Kiadó, Budapest, 2017.
