Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Szilágyi Márton: Agitatív vers a pusztulás sejtelmében (Petőfi Sándor: Föl a szent háborúra!)
79 nevezni, ez a szemlélet dominál.29 Olyan vers viszont alig akad – sőt, a Föl a szent háborúra! az egyetlen – amelyben nyíltan ki is van mondva: eljött az Apokalipszis pillanata. Ebben a versben pedig ez – a szinte természetes képzettársítást követve – összekapcsolódik egy olyan képi és logikai elemmel, amely az életműben általában önmaga helyettesíti az Utolsó Ítélet felidézését: ez a végső, nagy, mindent eldöntő csata képzete, amely ez esetben az adott történelmi szituációval van megfeleltetve. Ki is megyünk, szó sincs róla, Mindnyájan, Meghalni vagy győzedelmet Nyerni a szent csatában. Szent a csata, nem harczolunk Királyért: Király ellen szabadságunk Istenünk és hazánkért! A végső csata, amelynek szintén bibliai előképe van, hiszen az Apokalipszist megelőző Armageddonra utal vissza, magában foglalja a győzelem vagy végső pusztulás közti választás lehetőségét is. Ez szintén újdonság, hiszen mindaddig, amíg Petőfi számára egy majdan bekövetkező gondolati opció volt a mindent eldöntő, mindenkit mozgósító, az Utolsó Ítélet pillanatát előlegező küzdelem, nem volt kétséges a számára, hogy az igazság győzedelmeskedni fog. Ez kétely nélküli állítás, ha a csata látszólag egyenlőtlen erőviszonyai ellenére a csata morális karakterét is figyelembe vesszük. Ahogyan ezt az 1847-es Az ítélet című vers meg is fogalmazta: Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni A jók s a gonoszak. Melly eddig veszte örökké, Győzni fog itt a jó.30 Csakhogy ezúttal jelenlévővé és tapasztalativá van téve az Apokalipszis s az Armageddon,31 s ezért hiányzik a bizonyosság a győzelemről. Ezért aztán hang súlyosan felbukkan a versben a végső pusztulás, a nemzethalál immár el nem hessenthető lehetősége is: ▼ 29 Erről bővebben lásd Szilágyi i. m. (2021) 149–160. 30 Petőfi Sándor összes költeményei (1847): Kritikai kiadás, s. a. r. Kerényi Ferenc, Bp., Akadémiai, 2008 (Petőfi Sándor Összes Művei 5.), 59. 31 Jelenések Könyve 16,16: ez az a hely, ahová a három tisztátalan lélek összegyűjti a föld összes királyát a mindenható Isten napjára, a végső harcra.