Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 7-8. szám - Lengyel András: Egy József Attila-portré – s alkotója

51

Valami nyugtalanság hajtotta, újra és újra váltott. (Hazatérésekor már második, holland feleségével élt, ő azonban hamar meghalt, és aligha véletlen, hogy ezt követően Erdélyi még kétszer nősült. Négy asszonya közül kettőtől elvált, egy meghalt, egy pedig az ő özvegye lett: utóbbi jócskán túlélte.)

1924 és 1936 közt jó nevű, elismert festőművész lett. Önálló és kollektív kiállítások sorozatán szerepelt, műveit gyűjtők és múzeumok is vásárolták. Anyagilag is sikeres lett, a kutatók: Molnos Péter (2013), Pápai Tamás László (2018, 2020) jó néhány kiállításának nyomára bukkantak. Főleg belgiumi és hollandiai fogadtatása volt sikeres. Életműve azonban igen sokfelé szóródott, műveit teljes körűen eddig senki nem vette számba, katalógusa még nem készült. Így munkássága átfogó, részletekbe menő áttekintése sem történhetett meg, s még az életmű fő irányai sem láthatók világosan. Ami munkásságából látható, csak esetlegesen összeálló kaleidoszkóp. Ami viszont bizonyos, kiállítóművészként sok országban megfordult, vagyis sokféle, nagyon különböző tradíciójú és dinamikájú művészeti élet mércéjének is megfelelt. Kritikai fogadtatása, elismertsége persze Belgiumban és Hollandiában volt a legjobb – már csak életrajzi okokból is. Akkor, túl az indulás, a szárnypróbálgatás periódusán, már érett korszakában járt. A Galerié d’ Art Kodakban kiállított kollekciójáról például hosszú tanulmány jelent meg a vallon művészeti folyóirat a Savoir et Beatute

1927. karácsonyi számában. A szerző, Marius Renard Un Peintre de la Détresse Humaine, Francois Erdelyi címmel egyértelműen elismerését fejezte ki. Hollandiai korszakáról szólva pedig egy neves esztéta, Pieter Kooman már úgy vélte, Erdélyi művészete „hollandiai tartózkodása alatt még elmélyültebb, kifejezőbb, emberibb lett”. (Pápai 2018, vö. Magyar Művészet, 1928: 866.)

1936 közepén, holland feleségével hazatért; Magyarországon akart „végleg” letelepedni. Pestszentlőrincen házat vett, felújíttatta, igyekezett berendezkedni, s – némi meglepetésre – regény írásába fogott. E regénye kapcsán interjút közölt vele a Színházi Élet

. Ennek fölvezetésében olvashatjuk róla: „tizenhat évig külföldön élt; végig festette egész Európát. Képeit őrzik a brüsszeli, antwerpeni, barcelonai, madridi és prágai múzeumok; négy évig a hágai szabadegyetemen professzoroskodott; írt esztétikáról és kritikákat, de szépirodalomra még csak nem is gondolt ezelőtt [...]. A közelmúltban hazajött, Budán ütötte fel műtermét és megírta »Lejtőn« című regényét.” (k. gy.: „Lejtőn” Beszélgetés Erdélyi Ferenccel, a festő-íróval

. Színházi Élet, 1937. 14. sz.)

Regénye fogantatásáról az interjúban egyebek közt ezt mondta: „első regényem. Még eddig sohasem írtam, de most, hogy hazajöttem külföldről és újra megfogott a magyar szó: meg kellett írnom ezt az égető átélésemet.” Elismerte azt is, a fikció mögött saját életrajza, tapasztalatai is ott vannak. „A főhős él és létezik”, mondta, „egy kis francia halászfaluban kocsmáros. Ott éltem hosszú ideig a faluban, festettem és megismertem az én embereim sorsát... Meg kellett hát írnom ezt az élményt.” Már e közléseiből is kiderül, regénye, ki nem mon-