Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Beke József: Szólásszerű kifejezések a János vitéz nyelvében
57 Amikor Vörösmarty 1844 májusában a Nemzeti Kör közgyűlése elé terjesztette javaslatát Petőfi első verskötetének kiadására, akkor ebben Petőfi verseit „egy szerencsés elme érett termékei”-nek nevezte. Sőt kiemelte bennük a „tősgyökeres magyar beszéd”-et, ami határozottan elütött a korabeli költészetre jellemző „emelkedett” irodalmi nyelvtől. Ha ez Petőfi lírai alkotásaira így igaz – Vörösmartynak elhihetjük –, akkor természetesen ugyanez még fokozottabb mértékben jellemzi a költő elbeszélő műveit, s köztük is leginkább érezhető ez a János vitéz „mesemon dójának” szavaiban. Amikor a művet olvasni kezdjük, legelőször is azt tapasztaljuk, hogy olyan természetesen folyó beszéd ez, mintha bármelyik értelmes, jó beszédű, mesélőkedvű magyar ember szájából eredne, mintha nem is vers volna, csak egyszerű, szép történetkezdet. Mindez így igaz, jobban mondva: így tűnik – nekünk, magyaroknak. Vörösmarty nem ok nélkül hangsúlyozta, hogy „tősgyökeres magyar beszéd” jellemzi Petőfi költői nyelvét, ugyanis éppen ez okozhatja, hogy bőven találunk olyan kifejezéseket, szókapcsolatokat, amelyek az idegen anyanyelvű érdeklődőnek, aki éppen csak szeretné megérteni, esetleg a művet más nyelvre akarná fordítani, bizony alapos gondot okozhatnak. Vannak köztük olyanok, amelyek értelme csak akkor lesz a magyar anyanyelvű olvasó előtt is teljesen világos, ha áttételes értelmű költői kifejezésként tekint rá: „Szerelem tüze ég fiatal szívében”. Más kifejezések azért térnek el a mai közbeszédtől, mert „kimentek a divatból”: akár az alakjuk változott meg: idvezel = üdvözöl; kőhajtásnyira = kődobásnyira; akár azért, mert az értelmük ma már nem világos, mint a mosás során a tisztáz ige jelentése. De ma már ezt sem így mondjuk: Meg ne illesse! , hanem így: Hozzá ne nyúljon vagy: Hozzá se érjen! Különösen akkor akad meg az olvasó, ha igazi úgynevezett szólásba ütközik: „Hisz kend sem volt jobb a deákné vásznánál.” Ezt a magyar olvasó sem tudja mire vélni, ha esetleg soha nem találkozott vele, nem hallotta még az értelmét. Ezeket szólásnak vagy szólásszerű kifejezés nek nevezzük, és minden nyelvben megtalálhatók, alaposan megnehezítvén az idegen nyelvet tanulók gondjait. Természetesen jellemzik a János vitéz nyelvezetét, Petőfi sajátos, „tősgyökeres” költői kifejezésmódját is: Tüzesen süt le a nyári nap sugára Az ég tetejéről a juhászbojtárra. Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, A juhásznak úgyis nagy melege vagyon. Szerelem tüze ég fiatal szivében, Ugy legelteti a nyájt a faluvégen. Faluvégen nyája mig szerte legelész, Ő addig subáján a fűben heverész.
