Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - Lakatos-Fleisz Katalin: „Az élet legősibb princípiuma színészi” (Szentkuthy Miklós: Szent Orpheusz breviáriuma I. Széljegyzetek Casanovához)
88 színpad? Elég, ha csak a zene drámai hatását: a feszültség és oldás dinamikáját vesszük figyelembe. És álljon itt egy zenét és színpadot egybeolvasztó Casanova‒Mozart-párhuzam: „Álarc, nimfa-fénylés, népi tánc, szalonrondók s mindez az európai cikcakk egy török luxusvillában, egy tizenkilenc éves voltairiánus ortodox hitvédő körül: ez már hazug, keresett pittoreszkségnek látszik, de a naplóban természetes, mint egy fecske röpülésrajza, melyet maga után hagy az égen. Itt lesz eggyé, de teljesen, a fiatal Casanova a Szöktetést komponáló fiatal Mozarttal.” A már említett Abaelardus-mű a látás kapcsán meglepő gondolatokra jut. „És így, míg a nézők mellettem a katedrális terén azt hitték, hogy bennem kivirágzott a vágy(?) a szent szí nésznő iránt: én mint egy leckét vettem fel a vágyakozás külső jegyeit, ezerszer jobban és ezerszer fáradságosabban színészkedve a nézők között, mint Haeloissa a játék katedráján – a vágy kielégíté sétől már azért is örökre elzárva, mert a vágy eljátszása úgy kifárasztott, hogy utána csak imádkozni és aludni tudtam.” (Kiemelés tőlem: L. F. K.) Bármennyire is megszokhattuk a kommentárban a dolgok egyenértékűségét, a paradoxonokat, ez a mondat mégis megállásra késztet. Mert maga a megpillantás nyomán születő vágy – amit pedig az egyik leginkább spontánnak, akaratunkat, öntudatunkat megelőzőnek vélünk ‒ már az is egy képzeletbeli színpadon eljátszott színészkedés. A színészkedés viszont ne tévessze meg az olvasót. A vágy maga is csak azáltal lesz, ha színre visszük, ugyanúgy, ahogy a Casanova-kommentár minden érzéki színpompája épp ebben a megmutatkozásban ölt testet. Az esztétikum, a kép megmutatkozásra utalt úgy, hogy ebben a megmutatkozásban a tükör nem tűnik el, nem válik áttetszővé. Szentkuthy kommentárjai úgy beszéltetik Casanova írásait, hogy Casanova, és minden, ami hozzá kapcsolódik: 18. századi Velence, annak díszletei, karöltve nővel, vággyal, szerelmi borgőzökkel el is távolodik egyedi partikularitásától, és az esztétikum általánosságának tükrözése lesz. Ezért szinte mindegy, hogy miről van szó a könyvben, ebben a fluid esztétikumban minden minden lehet. Csak az írás biztos. A Casanova-könyvben az írás gesztusa, tette által az esztétikai így lép át az etikai dimenzióra. Az írás a legteljesebb értelemben vett választás: nem a forma, a lezártság, megkomponáltság értelmében, hanem az írás örök jelenében. Írás mint az írás gépezetének átadott íródás. Nemcsak a Casanova-könyv, de a Szentkuthyéletmű mindenütt egy óriási hömpölygő írásfolyam: hordalékként magával sodorva életet, naplót, művet – mindent.
