Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - Jónás Tamás: Kívülálló (regényrészlet)
51 dött, mindannyian bőrig áztunk. Kata az újabb rossz hír hallatán először elfehéredett, majdnem veszekedni, toporzékolni kezdett, de mint aki hamarabb megtalálta a végső megoldást, előbányászott az ülések alól egy travaricás üveget, és Lehónak adta, húzza meg, meneküljünk előre. Lehó gondolkodás nélkül nyakalni kezdett. Abban a pillanatban hatalmas villám világította be az eget és a távoli tájakat, jótékony, ami nem csak villan, de pár másodpercig eljátszik magával, cikkcakkosan ide-oda szalad, majd vissza. Végre partot láttunk. – Van Isten – suttogta Tilda, ez volt az egyetlen dolog, amit nem kedveltem benne, bajok idején igényelte és meg is találta az Istent, mindig kívül, sosem magában. Rá kellett jönnöm, hogy igazából irigylem tőle ezt az öröklött komfortot. Megtankoltunk, és már egy kis kikötő otthonosan barátságos éttermében vártuk könnyű vacsoránkat, ugratva egymást, ki hogyan és mennyire ijedt be, és hálálkodtunk a kis falu bátor lakóinak, hogy a segítségünkre siettek: a part közelében kampós botokkal kapták el a hajónkat és húzták el a töltőállomásukig. Ugyanúgy örültek nekünk, mint mi nekik, náluk ritkán jár turista, azok se hajóval. A pár óra alatt, míg ott voltunk, többen érkeztek, hogy megcsodáljanak minket, bolondokat, és bár mindannyian ingatták a fejüket, milyen felelőtlenség gyerekkel és ilyen könnyű hajóval útnak indulni viharban, végül szeretettel hajtottak fel velünk egyegy megfázás elleni rövidet. Hajnalban értünk haza. Lehót az út viszontagságai feltüzelték, erősködött, hogy ne úgy zárjunk le a napot, mint unott, kényelmes családapák. – Szívesen megismerném apádat, ha ilyesmiket mondasz. – Rengetegszer találkoztatok – kiderült, hogy valóban, de nekem halvány sejtésem se volt, hogy az a férfi lenne az ő apja, aki nagy társaságban gyakran mulatozott velünk. El kellett rajta gondolkoznom, önszántából-e. Kiderült, hogy van az örömdobozunkban gomba. Valójában két örömdobozunk volt, az egyiket tartalmának romlandósága miatt mélyhűtőben kellett tárolni, a másik azonban végig előttünk hevert. A szárított élőlény bizalmatlanságot váltott ki belőlem. Akár növény, akár állat, akár egyik sem, igazolhatatlan sejtésem szerint rendelkezik valami önálló akarattal, tudattal vagy kapcsolattal, melyet nem tűnt jó ötletnek emésztéssel megbolygatni. Hiába forgattam az ujjaim között, nem találtam olyan nyomokat, amelyeket élő gombán könnyedén. Erdei gyerek lévén leginkább az illata igazíthatott volna el, de ezen csak az örömdobozban mellézsúfolt marihuana szagát érezhettem. Tartottam tőle. – Ezt se próbáltad még? – Semmit se. Félóra múlva pupillareflexek nélkül feküdtem a füvön. A feketeségből való visszatérésemet nedves tapintású, vörös karika megjelenése engedélyezte, de nem kötelezett rá. Minden emlék nélkül, melyek az élő világhoz köthettek volna, defi-
