Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 2. szám - Péter Szabina: Mészáros Ágnes szobái (A benyomás és a kifejezés szubjektivitása)
81 Péter Szabina Mészáros Ágnes szobái A benyomás és a kifejezés szubjektivitása „Minden szín rezdülést kelt, és minden rezdülés gazdagabbá teszi a lelket” (Kandinszkij) „A valóságot csak akkor lehet megragadni, ha az intellektus kiengedte a szorításából” (Suzuki) Lehetséges-e a művészeti alkotásban a tanult dolgok – a ráció, a logika – elengedése, s ha igen, akkor hogyan? Talán ez a kérdésfelvetés is lehetne Mészáros Ágnes ars poeticája, mivel festői tevékenységében kiválóan nyomon követhető ez a dilemma. Már a korai portréábrázolásaiban – például Zója két utazás között , Bea Óbudán , Pillanat című munkáiban – is jelen van ez a feszültség: ecsetvonásai – talán tuda tosan, talán tudattalanul – szinte ellenkeznek a figuratív ábrázolás szabályaival. Későbbi (és legfrissebb) munkáira is az előzetes, tudatos színválasztás és a kompozíció elengedése, s az ilyen értelemben vett minden következetességet nélkülöző egyszerűség elérésére való törekvés a jellemző. Festészete a figuratív és az absztrakt festészet közötti határvonal feloldására tett folytonos kísérlet: noha vizuális fogódzókat találhatunk vásznain, azonban szinte rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy a tárgyias világ megjelenítésén túl egy jóval intimebb közegbe kalauzolnak ezek az alkotások. Képein a lélek minden mélysége és a felszínről származó minden inger nyomon követhető: a látásbeli öröm és a megrendülés állapotai áradnak belőlük. Mészáros Ágnes mindezt természetesen a saját maga módján teszi; nem azt ismétli és variálja, ami a tárgyias művészetben is megtalálható, hanem megteremti a saját kifejezési birodalmát. Közvetlenül valósít meg olyan lelki folyamatokat, amelyek a motívumhoz kötött képalkotás számára nehezebben hozzáférhetőek. Festményei mögött jelentősen érezhető az a kényszerítő hatással bíró tapasztalat, miszerint nem fér(het) bele minden élmény a figurális ábrázolásba. Az emberi lélek mélységeinek megismerésére irányuló alkotói attitűdje azonnal felébreszti a befogadóban a művészet és filozófia, illetve művészet és pszichológia közötti összefüggéseit. Mind a művészeket, mind a filozófusokat az emberi természet és a lélek megismerésének vágya kalauzolta el egy közös területre: a tudattalan felfedezésére. A tudattalan szó használata előtt (Hartmann: A tudattalan filozófiája, 1868) sokkal inkább belső természetként hivatkoztak erre a területre. A középkori misztikusok például a saját belső természettel, a saját
