Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Fried István: Petőfi Sándor: „nemzeti költő” „nemzeti költészete”
17 vallásiba/szakrálisba átvezetett beszéd (imádság, Golgota, szentül, keresztfa, fölfeszíttettem) az elszánás „szilveszteri” (Az apostol) elhivatottságát és áldozatkész ségét előlegezi. Az egyén és a világ olyan egymásra találását kéri, reméli a Sorstól, amely az élet hasznossági vonatkozásait átértelmezi, a hasztalan életnek értelmet ad. A tett reményének romantikája a Bibliából vett utalásokkal/szókinccsel kölcsönöz evilági „szentséget” a hasznos élet (később a ragyogással szembeállított vállalás) magasrendűségének. Az egyes szám első személy a szubjektum körére korlátozza a cselekvést (szintén utalásnak fogható föl Szilveszter életére), ám a cselekvés iránya, tárgya a „világ”, a vállalás kimenetelének kockázata azonban nem a fenyegetettség/veszélyeztetettség érzését hívja elő, hanem az áldozatra kész személy sorsát tölti meg értelemmel. A XIX. század költői címében rendkívüli igényt jelent be. A személyesen túllép, az új elemekkel gyarapodó programot természetesen nem véglegesíti, de mindazokkal a gondolatokkal dúsítja föl, amelyeknek realizálását ez a század még nem végezte el. Ugyanakkor a sorok között arra szintén figyelmeztet, hogy ez a század (nem csak Magyarországon, nem kizárólag a magyar irodalomban) adós a felvilágosodás főbb gondolatai megvalósíthatóságának megvitatásával. Nem mellékesen a XIX. század költői magatartásának változatairól is szól, és megnevezi, mely költőszemélyiség, aki (későbbi verset idézve) nem ragyogni, hanem használni akar, használni tud. A versbe foglalt Mózes-gondolat előzményeiről, párhuzamairól már megemlékezett a kutatás. Itt két megjegyzéssel élek: elsőbb újólag a Tövisek és virá gok Kazinczy-kötetet nyitom ki, hogy onnan idézzem a Ráday című verset, amelyet a költő a mesterének vallott, szerfölött tisztelt költő elődnek szentelt, jambikus monológként adva közre a Ráday Gedeon szájába adott vallomást. Én újabb Mózesz voltam, s népemet Kihoztam a rabság hajlékiból. S a hagymatermő honn helyett neki Téj- és méz- s borfolyta Kánaánt adék. Fény oszlopában ment Apoll előtte, Fény oszlopában én a nép előtt. Nem elképzelhetetlen, hogy Petőfi valamiképpen hozzájutott Kazinczy verseihez, az epigrammagyűjtemény támadó-vitatkozó modora nem volt tőle idegen. Ám ezúttal (akár az első esetben) köztudott utalásokba ütközünk, amelyek megengedik, hogy eltekintsünk egy szorosabb Kazinczy–Petőfi-kapcsolattól. S bár a Kazinczy-verscím (oly formában is, hogy gr. Ráday Gedeonhoz ), valamint a cím ben feltüntetett személy monológjául közölt, így nem szakrális, hanem Apollón beiktatásával költészettani vonatkozás meglehetősen árulkodó, a költészetet illető kezdeményezésről, útmutatásról és nem utolsósorban jelentőségről van szó.
