Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 2. szám - Lengyel András: A szerkesztő Ignotus Pál (Adatok és szempontok a Szép Szó történetéhez)
21 A helyzet komolyságát jelzi, hogy az átrendeződés kiterjedt a teljes politikai mezőre. A hatalom köreiben megfigyelhető volt az erjedés, a konszolidátor Bethlen után, a harmincas években, már a magyar nacionalizmust a náci Németországhoz való igazodással kombináló Gömbös állt a kormánykeréknél. Az ő politikája pedig a jobboldali radikalizálódás erőit erősítette és ösztönözte. Ennek része volt az Új Szellemi Front föllépése, és az írókkal való alkudozás is (vö. ÖM 1958. III. 157–166., 376–408.). És ezt Gömbös tehette, mert a baloldal valamennyi szegmense vesztett befolyásából, és orientációs zavarokat mutatott. A nagy európai trendnek, a nácizmus előretörésének ellenszerét sem a liberális, „polgári” baloldal, sem a szociáldemokrácia, sem a kis, illegális kommunista pártok nem találták. Ugyanakkor a nácik vezérelte nagy antiszemita trend, s az ugyancsak náci mintákat követő erőszakmítosz, az egyelőre korlátozott erőszak-alkalmazás ellenére is tanácstalanságot és veszélyérzékenységet váltott ki. Az elsődlegesen veszélyeztetett populáció a zsidóké volt, akiket a fajelméleti retorika egységes, homogén masszává alakított át, s „a” zsidó adta az „ellenség” nevét és arcát. A nem zsidók helyzete látszólag valamivel jobb volt, ők keresztlevéllel igazolhatták pedigréjük „tisztaságát”, ám a náci egységbe sokan így sem fértek bele. A náci homogenizáció nemcsak „faji”, de világnézeti és politikai egységesítést is jelentett. Potenciálisan bárki az áldozat, a páriák státusába kerülhetett. A különvéleménynek, az egyéni választásnak a hitleráj nemigen adott helyet. Ám mivel az ellenséggé való besorolás szempontjait mesterséges homály vette körül, sokan, még a veszélyeztetett csoportok körében is, sokáig megmaradtak az önáltatás, a struccpolitika keretében. De akik a felvilágosodás tradíciójához kapcsolódtak, azok vallástól, pártállástól függetlenül észlelték, észlelni kényszerültek a veszélyt – hatalmi szerveződés híján is. Az átrendeződés, ha létrejött, s nem akadt el már valamely korai stádiumában, az ideológiai tagoltságot felülíró veszélyeztetettségérzés bázisán jött létre. Ez, mai pers pektívából mérlegelve a fejleményeket, evidens fejlemény, a ʼ30-as évek közepén azonban olyan opció volt, amely még nem igazolódott vissza, és sokkal szűkebb körben realizálódott, mint amekkora kört objektíve érinthetett volna ez az összefogás. József Attila azonban fölismerte ezt a helyzetet, és a „saját lap” megteremtése érdekében, saját régebbi és új ismerősei körében megpróbált létrehozni egy ilyen szellemi koalíciót (vö. Lengyel 1996). Az ötletet és az alkalmat az Új Szellemi Front zászlóbontása (1935) adta meg. Lehet, hogy puszta véletlen, lehet, hogy az előzményekből folyó „törvényszerűség”, de tény, mind József Attila, mind Ignotus Pál föllépett a Front ellen. És ez a „közös” föllépés megteremtette az alkalmat a régi, társasági barátság fölújítására, amely mint aktuális reflexióközösség, kezdőpontja lett a következő két és fél éves közös munkának. Ez a két és fél év mindkettőjük életének fontos periódusa lett. József Attila és szövetségesei közt, természetesen, „csak” fegyverbarátság lehetett, és nem teljes nézetazonosság – még leginkább Cserépfalvi Imrével állt közös
