Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 2. szám - Antal Balázs: Tisztaság
7 Antal Balázs Tisztaság Másodikban egyedül ültem. Kihúztam a szélső sor hátsó padjában a széket, a másikra meg odatettem a táskám, a kabátom. Nem kérte senki, hogy vegyem el, mert mellém szeretne telepedni. Azt hiszem, így is akartam. Hogy végre magamban lehessek. Azt sem tudtam, melyik székre üljek. Hirtelen ebben is szabad voltam. Megtehettem, hogy egyszer erre, egyszer arra, ahogy a kedvem tartja. Kipakoltam a könyveimet meg a füzeteimet, minthogyha falat építenék, és fedezékbe húzódtam. Abban a fedezékben töltöttem az egész évet. Elsőben még névsor szerint ültettek bennünket. Egy hosszú, szőke hajú kislány mellé kerültem. Nem volt nekünk egymással semmi bajunk sem, de amint lehetett, ő egy másik kislányt választott padtársnak, én meg saját magamat. Akkor még nem is tudtam volna megmondani, hogy nekem van-e barátom. Vagy talán már nem. Ismertük egymást az óvodától fogva, meg persze az utcákról is, és páran már együtt, barátokként kerültek iskolába. Az én barátom azonban az óvodában maradt, mert selypített. Amúgy sem ülhettem volna mellé a névsor miatt, ám később talán igen. De így csak úgy, hogyha megbukok elsőben. Nem buktam meg. Viszont lebukni majdnem lebuktam. A fedezékemben legelőbb is felírtam a padra ceruzával a nevemet, meg azt, hogy Hajrá, Fradi! Sok minden volt már belevésve, én csak úgy finoman satírozgattam. Aztán mikor járkálni kezdett a sorok között a tanító néni, hirtelen észbe kapva rá kellett dőljek, hogy takarjam. Megállt mellettem, és onnan magyarázott a többieknek. Azalatt teljesen leizzadtam. Amikor végre előrement, ész nélkül radírozni kezdtem. Aztán a táblánál maradt, én meg egyszerre azon kaptam magam, hogy megint firkálok. A radír annyira gyorsan kopott az asztalon, hogy inkább beleköptem a markomba, és a nyálas kezemmel kentem szét. Rózsaszín meg zöld szagos radírokat kaptam aputól, de akadt rendes szürke is azért nálam. Hogyha valaki kölcsönkérné. Persze egyikmásik lánynak a szagosat is szívesen odaadtam volna. Csak nem kérték. Jó nagy szürke paca maradt a tenyerem után a padon, de a radírom nem kopott tovább. Végül amiatt szólított meg a tanító néni, hogy a füzeteim meg a könyveim szamárfülesek. Kellett nekem úgy kipakolni. Az volt az első nap, és már látszott. Talán mert már nyáron is forgattam meg lapozgattam egyiket-másikat. Aztán csak még rosszabb lett. Apu meg anyu nagyon gondosan becsomagolt nekem mindent, de a sötétkék borítók hamar rojtosra szakadoztak. Nem csináltam semmi különöset pedig, egyszerűen csak bepakoltam a táskába és aztán kipakoltam. Meg persze használtam könyvet is, füzetet is, arra, amire való. Még a lapok is összekoszolódtak, ahogy a tenyerem élével elmaszatoltam írás közben a sorokat. Rendetlen voltam. Odacsuktam a fiókba a Technokolt, és csak akkor vettem észre, hogy a
