Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Fried István: Petőfi Sándor: „nemzeti költő” „nemzeti költészete”
13 meg, olyan költői forradalom, amely a francia drámai nyelv évszázadainak üzent hadat, a klasszicista színmű (még Voltaire-nél is merev szabályrendszert érvényesítő) terminológiáját pellengérezi ki, a drámai akció kereteit erősen tágítja, szakít az antik vagy barokk korból származtatható (mitológiai, Tassótól témát kölcsönző) események feldolgozásával, és akár a spanyol történelemből merít, akár egy francia király hedonizmusát és felelőtlenségét vitatja, akár az inkvizíció ellen fordul, a dráma dikciójában az elődeitől alapvetően eltérő retorikát érvényesítve fogadtatja el dráma- és irodalomelképzelését (a történelmi és irodalmi rendszerváltást összelátva), a groteszk középponti jelentőségével nemcsak a jellemrajzot árnyalja, hanem a személyiség megjelenítésében lehetővé téve az elrajzolást, a pozitív és negatív tulajdonságok egymásra rétegződését, valamint a szereplők dikciójának az újabb idők szelleméhez alkalmazását. Hogy ennek nyomai Petőfi egyetlen teljességben fennmaradt színművében, a Tigris és hiéná ban felfedezhe tők-e, további kutatást igényelne. Hugo verses pamfletben védte meg „nyelvújítását”, igaz, e védelem meglehetősen támadóra sikerült. S ha közvetlen kapcsolatot Petőfi költészetéhez (jóval rövidebb verseiről szólva) nemigen fedezhetünk föl, legfeljebb általános, távoli allúziókról lehet szó (Petőfinél sem a kiváltságosoké a vers, csarnokába meztelen lábbal is be lehet lépni stb.). Annál fontosabb ebben a témakörben Hugo verslátomása, amely időszerűsíti Jeriko bevételét. A Jerikót ostromló vezér teljesíti az Istentől rárótt feladatot, kitart a bevehetetlennek tartott vár(os) ostroma mellett, a gondolat harsonái segítségével eléri, hogy a hetedik napon a falak leomlottak. A „valóságos”-nak versbe írt történet azonban már bevezető sorával közli, hogy a küzdelem gondolati (eszmei) síkon folyik, mivel – Petőfit megszólaltatva – tart a harc, most eszmék küzdenek. A vezér Józsua nem tántorodhat meg, nem adhatja föl a hatnapi sikertelen ostrom ellenére. Ehelyt csak épp említésre telik Puskin korábbi verse a Prófétáról, a szibériai bányamélybe küldött társakról, megidézvén a majdani szabadulást, a kalitkába zárt madárról mint jellegzetesen romantikus allegóriáról (Petőfinél: „Börtönéből szabadult sas lelkem”). A szlovák kutatásban14 is fölmerült az 1840-es esztendők ben jellegadó poéta, Janko Král’ és Petőfi egybevethetősége. Nem pusztán a népköltészet felé fordulás (mely európai irodalmi vonatkozásokat rejt), hanem éppen a följebb említett madár-allegória, a költő verses azonosulása a tragikus sorsú, elhagyatott sassal (Orol vtak, Sasmadár), valamint a költői szerepvállalás hasonlósága mélyen elgondolkodtató. A szlovák irodalmi nyelvet társaival létrehozó L’udovít Štúr iskolájának romantikus elkötelezettsége ugyan önkorlátozott▼ Budapest, 1969. Az utószó felhívja a figyelmet Petőfi Élet vagy halál (1848) és Hugo Franciaországhoz (1870) verseinek egy hasonló helyére. 14 Milan Pišút, Petőfi Sándor és Janko Kráľ: Tanulmányok a cseh-szlovák magyar irodalmi kapcsolatok köréből, szerk. Zuzana Adamová, Karol Rosenbaum, Sziklay László. Akadémiai, Budapest, 1965, 199–211.