Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Kriskó János: Petőfi Sándor kultusza Kiskőrösön (Beszélgetés dr. Lucza Ilonával és dr. Filus Erikával)
135 – A 150. évforduló után a szülőházon és az irodalmi múzeumon kívül még nem sok minden tartozott a kultuszhelyek és tárgyak közé. Hogyan épült ki mindaz, ami ma látható és látogatható? – 1984-ben megalakult az Országos Petőfi Sándor Társaság. A város vezetője akkor dr. Oláh Pál volt, akinek nagyon színvonalas elnökséget sikerült összehoznia, és nagyon sok olyan szakmai támogatója és tanácsadója volt, akik a műfordítói szoborparkot, illetve a képzőművészeti gyűjtemény kialakítását kezdeményezték. Eredetileg az volt a cél, hogy a szülőház és Petőfi, valamint a szülőváros és Petőfi között legyen valami híd a társművészetek felé. A tudatos összekapcsolódás 1998 óta van, azóta, hogy a városé lett a múzeum. Addig a Képtár városi kezelésben működött, a szülőház és múzeum meg megyei kezelésben, és könnyen belátható, hogy úgy azért nehezebb összehangolni a meglévő értékeket, ha más és más a gazdája az érintett intézményeknek. – Amikor a város lett a fenntartójuk, automatikusan több forráshoz is jutottak? Lucza Ilona: – Az volt a vezetői elképzelésem, hogy először is el kell fogadtatni a városban a Petőfi-házat. Amíg a megye volt a fenntartó, a helyiek úgy kezelték, mint ami helyben van ugyan, de közel sem biztos, hogy a miénk, hogy valódi közünk van hozzá. Mindenekelőtt ezt a szemléletet kellett megváltoztatni. Elkezdtünk olyan rendezvényeket szervezni, amelyekbe behívtuk a városlakókat. Lassú folyamat volt. A következő célom az volt, hogy kerüljünk be az irodalmi emlékházak véráramába, hogy megismerjenek bennünket. Ha visszaigazolható ötlettel jelentkeztem, és volt a célhoz illeszthető pályázat, akkor támogattak. Nagyon sok olyan sikeres pályázatunk volt, amelyekkel apró lépésekben, nem nagyot álmodva, de mindig sikeresen előre léptünk. Ezek többnyire olyan ötletek voltak, amelyektől, ha nem is kaptak támogatást, még nem omlott össze semmi. Ha viszont sikerült a megvalósításuk, valamivel mindig bővültünk. Nekem mindig is az apró lépések taktikája volt az elvem, és ez működött, mert úgy vettem észre, hogy ha egy tervezett fejlesztéshez nem túl nagy összegeket kértünk, szívesebben adtak, mintha elragadott volna bennünket a hév. A várost nem pumpoltam, nem is tudtam volna. Azt hiszem, az apró lépések taktikájának köszönhetően tartunk ma ott, ahol. Amikor megbizonyosodtunk egy ötlet sikerességéről, akkor kitartóan végigvittük. Így jött létre például a néprajzi látványtár, amit kétszer is megpályáztunk. Elsőre nem nyert, de második alkalommal igen, és nagyon jó fogadtatásra talált. És hogy a város hogyan kezelte a múzeum és az emlékház, illetve a fejlesztések ügyét? Hála Istennek, szabad kezet kaptunk tőlük. Az én vezetésem alatt így volt, és azt hiszem, az utódom esetében is így van. A tisztán szakmai kérdésekbe a város soha nem szólt bele. Az előző polgármester is úgy gondolta, és úgy gondolja a jelenlegi is, hogy az intézmények és fejlesztésük jó kezekben vannak, tegyük a dolgunkat a legjobb szakmai meggyőződésünk szerint. És jöttek is az
