Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Békési Sándor: Ablak a világra, ajtó a szívre (Horváth Mária rajzfilmrendező kiállítása a kecskeméti Hírös Agórában)
96 Menyasszony, avagy Krisztus és az Egyház találkozásának címét is viselhetné. Ezt követően két egymással rokon kép előtt merengünk el, hiszen az egyiken magunkat látjuk még gyermekecske korunkban kedvenc hintalovunkon, a másikon pedig szintén magunkra ismerünk a kapu előtti padon ülő öreg házaspárban. Régi fotókat idéznek ezek a papírmasé képek, boldog békeidőket, a kezdet és a beteljesülés pillanatfelvételeit az örökkévalóság szerint. Zsánerképek könnyedségét és archaikus báját jeleníti meg a rózsaszínben tartott bábozó leánygyermek, ahol a bábu természetesen angyalka, valamint egy másik keretben a rozsdabarnába bronzosított szerelmes leányzó, aki rózsaszálban gyönyörködik. Mondanom sem kell, a leányzót is angyalszárnyai emelik egy magasabb szférába. És aztán ablakon kitekintő angyalportrék néznek velünk szembe számtalan változatban, de ugyanazon beállításban sokszorosítva, kifestve hol leányka, hol menyecske, hol asszonyság, hol özvegyasszony képmására. Végül pedig játék a szívben. A szíven lévő ajtó azonban csukva van. Ennek az ajtónak az a tulajdonsága, hogy régről rászáradt festékrétegei különböző árnyalatokban lekoptak már, díszítése, mint jobb napokat látott özvegyasszony nemesen feslett toalettje, szakadozik róla. A szíven lévő ajtót ma már senki sem akarja megnyitni. Elmennek mellette összeszedettség helyett könnyű szétszórtságot, szórakozást keresve, karriert és pénzt űzve, hírnevet, hatalmat hajszolva, vélt boldogságot kergetve. Pedig még dobog az az emberi szív, ősdráma zajlik benne vérrel és könnyekkel megszentelt boldogsággal. Horváth Mária az egyetlen közöttünk, aki ebben a rohanásban megáll e szívre írott ajtó előtt. Néki megadatott, hogy kulcsa legyen hozzá, s ezért meg is tudja nyitni számunkra a csikorgó ajtószárnyat, és bevezet bennünket a szív játékába. A szív játékában nem realitás van, hanem valóság. A szív játéka nem az érdekről, hanem az igazságról szól. A szív ősdrámájában lét és nemlét a tét, amelyben az győz, aki feláldoztatik. Egyedül a szív katarzisa tesz képessé arra, hogy átvigyen a veszteségeken, a fájdalmakon és a halálon át a beteljesedés felé, amelynek szentélyébe a szeretet van bepecsételve. És miért mindig angyalok? – merül fel a kérdés. Azért, mert Horváth Mari szimbolikájában az angyal valójában az Istentől küldött és teremtetett legbelsőbb, rejtett, igazi személyiségünk, akit féltünk a világ verőfényétől, s inkább helyette képmutatóskodunk. Pedig a szárnyas kicsi gyermek az igazi Énünk, akit Dávid így énekelt meg az egyik zsoltárában: „Lecsendesítettem és elnémítottam lelkemet. Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál, mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem.” Horváth Mária valamennyi angyala, szárnyas gyermekecskéje az ő sebezhető, ugyanakkor nagyon érzékeny lelke, aki a szív szentélyébe lepecsételt isteni szeretet bizonyítására küldetett. Ezért földünk terhes hasára ráhasalva, rátapadva hallgat és figyel, miközben némán zizeg a szárnyacskája. A csendre irányul eszmélése.
